Elindult a Szakcsi Rádió – a magyar jazz rádiójának hivatalos adása
Idén is egy teljes hetet szentel a jazznek a közmédia április 29-e és május 5-e között. A Magyar Jazz Hetének legfontosabb eseményeként hivatalosan is elindult új, online jazz rádiója, a Szakcsi Rádió.
Papp Dániel, az MTVA vezérigazgatója korábban elmondta, több szempont indokolta a rádió elindítását: „Egyrészt a magyar jazz története bővelkedik kiváló előadóművészekben és zeneszerzőkben, akik bár megjelentek a közmédia tartalmaiban – a Bartók Rádióban például dedikált műsorsávban szól jazz zene esténként –, de ezek a keretek szűknek bizonyultak a műfaj sokrétű bemutatásához, ezért biztosítunk ennek mostantól nagyobb teret.”
A rádiót a hazai jazz élet egyik legjelesebb hazai képviselője, Szakcsi Lakatos Béla tiszteletére Szakcsi Rádiónak nevezte ela közmédia. Április 30-án, a Nemzetközi Jazznapon indult el a rádió hivatalos adása, amelyet a Médiaklikk mellett az ingyenesen letölthető Szakcsi Rádió-alkalmazás segítségével is hallgathatnak, valamint a Szakcsi Rádió Spotify-csatornája is elérhető már, amelyen podcast tartalmak és folyamatosan frissülő zenei lejátszási listák közül lehet válogatni.
Az eddigi próbaadás a hallgatóság bevonásával jól vizsgázott: a rádió nyitott volt a hallgatói meglátásokra, véleményekre és igyekeztek mindent úgy alakítani, hogy az a szakmaiságnak és a hallgatói igényeknek is megfeleljen. A számos hasznos visszajelzésre való tekintettel a hivatalos indulás után is várják a hallgatók e-mailjeit a [email protected] címen. A csatorna egyedisége, hogy a nap 24 órájában jazz-zenével és tematikus műsorokkal várja a hallgatókat. A rádió egyik új műsora, a Jazznapló, ami a magyar jazz történetét mutatja be narrációs formában, megjelenítve a műfaj legendás klubjait, zeneszerzőit és előadóit. A pénteken induló A magyar jazz hangjai interjúsorozatban a műfaj jeles képviselőit ismerhetik meg közelebbről a hallgatók.
Az új, online rádióban minden este 8 órától koncertfolyam hallható a Magyar Rádió, a Budapest Music Center (BMC), valamint az A38 zenei archívumából válogatva. A hivatalos indulás napján az archív koncert helyett kivételesen élőben kapcsolják az egykori Magyar Rádió Bródy Sándor utcai 6-os stúdióját, ahol a Jónás Géza Quartet ad koncertet. A rádió csatornahangja Harcsa Veronika, aki évtizedek óta a hazai jazz-zene meghatározó alkotója.
A magyarországi jazz-szcéna évtizedek óta pezseg, a jazz élet aktív támogatását tükrözi, hogy Kecskeméten a Szakcsi Rádió indulását ingyenes jazz koncerttel ünneplik meg a Hírös Agóra Kulturális Központ előcsarnokában 18 órától.
Forrás: MTVA