Jónak lenni jó! – Több mint 140 millió forint gyűlt eddig össze

Folyamatosan érkeznek a felajánlások a közmédia jótékonysági kampánya, a Jónak lenni jó! javára, amelynek idei kedvezményezettje a Covid-árvákat támogató Regőczi Alapítvány. A közmédia jótékonysági kampányában vasárnap kora délutánig több mint 140 millió forint gyűlt össze.

A Duna World csatorna műsorában elhangzott: folyamatosan érkeznek a felajánlások, a 1357-es számot olyan sokan hívják, hogy már az adás kezdetéig az eddigi évekhez képest is rekordnagyságú összeg gyűlt össze.

Hegmanné Nemes Sára, a Magyar Posta Zrt. elnöke a műsorban elmondta: nem ez az első alkalom, hogy felajánlást tesznek. A Magyar Postánál csaknem 26 ezren dolgoznak, ezért látják, hogy milyen problémákat okozhat, ha egy családtag kiesik a munkából, ha pedig végleg elmegy, az szörnyű tragédia. Ezért tartották fontosnak, hogy támogassák az alapítvány munkáját.

A műsorban elhangzott, hogy a Magyar Posta és a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap közös kezdeményezésében létrejött Mesehősök bélyegkollekció idén tovább bővült. A Süsü, a sárkány mesejáték, majd a Frakk, a macskák réme animációs filmsorozat figurái után bélyegre került Kukori és Kotkoda. Idén ezzel a különlegességgel csatlakozott a Jónak lenni jó!-gyűjtéshez a Magyar Posta Zrt. Továbbá a tárgyi felajánlás mellett 1,5 millió forinttal is támogatták a Regőczi Alapítványt. A bélyeg fix áron kelt el, 30 ezer forintot fizetett érte egy jótékony felajánló.    

Elhangzott az is, hogy a koronavírus-járvány miatt több száz gyermek maradt árva vagy félárva Magyarországon, az alapítvány csaknem 600 olyan családról és mintegy ezer gyermekről tud jelenleg, akin segíteni kell. Minden gyermeknek személyre szóló segítséget nyújtanak.

Az egész napos műsorfolyamba a közmédia több csatornája is bekapcsolódik.

Az adás ideje alatt licitálni lehet az Áder János és felesége által felajánlott ezüst dísztálra; egy fehérfejű rétisas szoborra, amelyet egyetlen példányban készített a Herendi Porcelánmanufaktúra; egy Béres Józsefet ábrázoló bronz emlékplakettre; Stjepan Hauser horvát csellóművész vonójára; egy Michelisz Norbert és Talmácsi Gábor által aláírt bukósisakra és Melocco Miklós szobrászművész Szent Ferencet ábrázoló alkotására.

Az árverésen szereplő tárgyakról és a fix áron még megvásárolható tárgyakról a www.mediaklikk.hu/jonaklennijo oldalon tájékozódhatnak az érdeklődők.

A közmédia műsorvezetői egész nap várják a felajánlásokat +36 1 759 6000 és a +36 30 759 6000 telefonszámokon. Mindezeken felül a 1357-es szám tárcsázásával vagy a 1357-es számra küldött sms-sel hívásonként és üzenetenként 500 forinttal lehet támogatni a Regőczi Alapítvány munkáját.

A Regőczi Alapítványt Áder János köztársasági elnök és felesége idén tavasszal hozta létre a koronavírus-járvány következtében árván vagy félárván maradt gyerekek segítésére.

Forrás: MTI