Jónak lenni jó! – Már több mint 400 millió forint gyűlt össze

Már több mint 400 millió forint gyűlt össze a 1357-es nemzeti adományvonalra és annak számlaszámára – hangzott el a közmédia Jónak lenni jó! Magyarország összefog című tematikus műsorában pénteken.

 A közmédia rendkívüli műsorában azt mutatják be, ki hogyan tud segíteni a bajbajutott embereknek.

Aki felajánlást szeretne tenni, a 1357-es szám tárcsázásával vagy az erre a számra küldött sms-el 500 forinttal tudja támogatni a háború elől menekülőket, pénzt a 1711711-22222222 számlaszámra lehet utalni.

Minden segélyszervezet részt vesz a segítségnyújtásban, a szervezetek weboldalán, valamint a https://mediaklikk.hu/cikk/2022/02/28/hid-karpataljaert-on-is-segithet oldalon tájékozódhatnak a segíteni szándékozók.

Pál István Szalonna népzenész a műsorban úgy fogalmazott, felfoghatatlan, ami a szomszédos országban történik. A kárpátaljai származású zenész hozzátette: az elmúlt napokban sokan ajánlották fel segítségüket, lakhatási lehetőséget kínálva a menekülőknek.

Elmondta, hogy a Hagyományok Házában is kialakítottak szálláshelyet a menekülőknek, emellett hétfőtől foglalkozásokat is tartanak a gyermekeknek.

A magyarországi ukrán kisebbség is összefogott a menekültek megsegítése érdekében, képviselőik a határon és Budapesten is jelen vannak.

A műsorban elhangzott, hogy két beteg kisgyermeket hozott el a Jónak lenni jó! stábja Munkácsról Magyarországra, hogy megkapják a szükséges gyógykezeléseket, mivel erre a hadiállapot miatt nem kerülhetett volna sor Ukrajnában. A háború miatt több beteg gyermeket is Magyarországon gyógykezelnek majd.

A műsorban Skype-on jelentkezett be Velkey György, a Bethesda Gyermekkórház főigazgatója, aki elmondta, sok hasonló megkeresést kapnak. A hozzájuk forduló gyermekek megfelelő helyre kerülnek, Magyarországon megfelelő gyógykezelésben részesülnek. A kórház emellett például a hiányzó laboranyagok Kárpátaljára való kijuttatásában is segít. Sok kórházi dolgozó a Nyugati pályaudvaron és Záhonyban végzi a menekültek szakszerű egészségügyi ellátását.

Több felsőoktatási intézmény is felajánlotta segítségét, többek között Debrecenben, Győrött és Pécsett is szállást nyújtanak a menekülteknek.

Forrás: mti.hu