Kétrészes Mária Terézia-filmet sugároz a Duna televízió pénteken és szombaton

Mária Teréziáról szóló kétrészes történelmi filmet sugároz pénteken és szombaton este a Duna televízió – hangzott el az M1 aktuális csatorna péntek reggeli műsorában.

A Mária Terézia című alkotást a magyar, a szlovák, a cseh és az osztrák közmédia közösen készítette. Medveczky Balázs, a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. televíziós és rádiós médiaszolgáltatási igazgatója hangsúlyozta: példaértékű a koprodukció, mivel a négy ország még sosem készített közösen filmet, főleg nem ilyen nagy volumenű és költségvetésű alkotást.

Mária Terézia mély nyomokat hagyott mind a négy ország kultúrájában – mondta Medveczky Balázs, aki szerint a három hónapos, többnyire cseh helyszíneken zajlott forgatás eredményeként nagyon szép, mozivászonra kívánkozó kiállású, izgalmas televíziós film született az együttműködésből.

A szlovák, a cseh és az osztrák közmédia már levetítette a filmet, amely eddig mindenhol átlag felett teljesített a nézettséget tekintve – emelte ki Medveczky Balázs, aki kitért arra is: reményeik szerint az együttműködésnek lesz folytatása a jövőben is.

A Mária Terézia születésének 300. évfordulója alkalmából készített minisorozatot Miroslava Zlatníková forgatókönyve alapján az Egyesült Államokban élő, temesvári születésű Robert Dornhelm rendezte.

A kétszer százperces alkotás Mária Terézia fiatal korától császárnővé koronázásán keresztül követi végig az uralkodó sorsát egészen magyar királynővé választásáig.

A Cseh Televízió, az osztrák ORF, a szlovák RTVS, a német Beta Film, az MR Film, a Maya Production és az MTVA koprodukciójában megvalósult film címszerepét az osztrák Marie-Luise Stockinger alakítja. Mellette cseh, szlovák, osztrák és magyar színészek is szerepet kaptak, köztük Tenki Réka, Nagy Ervin, Rátóti Zoltán és Adorjáni Bálint.