Kiakadtak a románok a magyarországi érettségik miatt

Felháborítónak tartják, hogy Magyarországon olyan fiatalok is megkapják az érettségi bizonyítványt, akik Romániában megbuktak.
Az oktatási minisztériumhoz fordul a magyarországi érettségi bizonyítványok ügyében a A romániai Konzervatív Párt (PC) Kovászna megyei elnöke. Dan Suciu a román oktatási rendszer elleni szabotázsakciónak nevezte azt, hogy egyes magyarországi oktatási intézmények olyan romániai magyar fiataloknak adnak érettségi bizonyítványt, akik Romániában elbukták a vizsgát. A politikus szerint ez azzal a veszéllyel fenyeget, hogy a magyar diákok felhagynak a tanulással látván, könnyűszerrel érettségizhetnek valamelyik magyarországi intézményben.
A történtek miatt Dan Suciu arra kérte az ország tanügyi miniszterét, hogy kezdeményezze Magyarország kiiktatását a diplomák elismerésével foglalkozó nemzetközi rendszerből. Szerinte ugyenis nem normális, hogy egy Romániában, Franciaországban, vagy „más civilizált országokban” nehezen megszerezhető oklevelet egy magyarországi oktatási intézménybe elküldött levél által meg lehessen szerezni.
Székelyföldön a Magyarországon bejegyzett Sziltop Nonprofit Kft. által működtetett vásárosnaményi Kölcsey Ferenc gimnázium indított levelező tagozatú gimnáziumi képzést, amely a magyar állampolgárságot szerzett tanulók számára magyarországi normatív támogatással biztosítja az érettségizés lehetőségét.
Forrás: hir24.hu