Kilencvenöt éve született, tíz éve távozott közülünk Polcz Alaine

Mindenszentek és halottak napja előtt a Kossuth rádió rendhagyó dokumentumműsora egyórás temetői sétát ölel fel. Ezen vehetnek részt a hallgatók lélekben vasárnap este. Elhangzik Polcz Alaine-nel, a Kolozsváron született pszichológussal és íróval készített utolsó rádiós interjú is, amelyben arról beszél, miért íratta férje, Mészöly Miklós sírja fölé azt a mondatot, amely egyben a műsor címe is: „…Még csak most kezdődik minden…”

A Magyar Hospice Mozgalom megalapítójára méltóképpen emlékeztek a barátok és az egykori munkatársak halálának tizedik évfordulóján. Munkássága fókuszába a kiszolgáltatottak, a súlyosan beteg gyermekek és a haldoklók ellátását helyezte. Leginkább a tanatológia: a halál és a gyász kutatásának úttörőjeként vált ismertté. Asszony a fronton című önéletrajzi művében őszintén vallott az embertelen megpróbáltatásokról, amelyeket sorstársaival együtt szenvedett el a második világháborútól sújtott Magyarországon. Mindezek ellenére életszeretete, tartása és a jóságban való hite mindvégig töretlen maradt. Az önéletrajzi ihletésű regényből készült tízrészes rádiójáték folytatásait november 6-ától-17-éig, hétköznap esténként hallgathatják meg a rádióhallgatók.
Emberi nagyságát minden közelében élő megtapasztalhatta, akik szeretettel és hálával emlékeznek rá ma is, és nem hagyják elenyészni szellemi örökségét.

Adásidő: 2017. október 29. és november 6-17. (Kossuth rádió, Rádiószínház 21.04)

MTVA