Küllemében és funkciójában is megújul Kecskemét egyik legszebb épülete
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma Kubinyi Ferenc-programjának anyagi támogatásával megújult Kecskeméten a Cifrapalota homlokzata, a belső terek egy részét is felújították, valamint a pávás terem közösségi térré alakul – mondta Rosta Szabolcs, a kecskeméti Katona József Múzeum igazgatója csütörtökön, a Cifrapalotában tartott sajtótájékoztatón.
Az elmúlt 3 évben a múzeum csaknem 30 millió forint támogatást nyert, amelyből először a pávás terem, majd a homlokzat felújítása fejeződött be – mondta az igazgató a szecessziós épületben, amely a kecskeméti Katona József Múzeum egyik kiállítóhelye.
A magyarországi szecesszió Kecskeméttel összefonódik, amelynek egyik legszebb épülete a Cifrapalota – hangsúlyozta, hozzátéve, hogy ezért rendeznek be a város legszebb épületének legszebb termében egy állandó szecessziós kiállítást.
Olyan kiállítóteret kell visszaadni eredeti pompájában, amelyben közösségi rendezvényeket, programokat is lehet szervezni a jövőben, amelyhez megfelelő hang- és videotechnika párosul – fogalmazta meg a pávás terem új funkcióját az igazgató. Terveik szerint kiemelt rendezvényeknek, esküvőknek és konferenciáknak is hely adhat a pávás terem.
Rosta Szabolcs az épület homlokzatának a felújítását fontosnak nevezte, mert a Cifrapalota Rákóczi úti frontjának Zsolnay-majolika díszei egyenként 80-100 kilogramm súlyúak, amelyek megerősítése halaszthatatlanná vált. Ehhez az önkormányzat 6 millió forint támogatást adott – tette hozzá.
Ismertette, hogy hamarosan kezdődik a földszinti fogadótér átalakítása, szintén a Kubinyi Ferenc-program második ütemében nyertes pályázat segítségével.
Kriston Vízi József, a múzeum munkatársa arról beszélt, hogy A beszélő köntös nyomában címmel új helytörténeti kiállítás nyílik pénteken a Cifrapalotában. A 2016. március 1-jéig nyitva tartó kiállításon bemutatják azt, hogy milyen volt az élet a török hódoltság idején Kecskeméten és Bács-Kiskun megyében.
Lovas Dániel, a Kecskeméti Lapok kiadójának arról beszélt, hogy a város főterének történelmi épületeit bemutató, magyar és angol nyelvű könyvsorozat indul, amelynek első darabja elkészült. A könyv a Cifrapalotát mint épületet és az ott folyó művészeti és kulturális munkát mutatja be gazdag fotóillusztrációval.
A második kötet ősszel készül el, amely a zsinagógát fogja bemutatni.