Már csaknem ötezer tartalékos katonája van a Magyar Honvédségnek

További mintegy 270 önkéntes tartalékos katona kezdi meg ma a kiképzését, így velük együtt már összesen csaknem 5 ezer önkéntes tartalékos katonája van a Magyar Honvédségnek.


A Honvédelmi Minisztérium (HM) az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta, az MH Altiszti Akadémia szentendrei, illetve az MH 25. Klapka György Lövészdandár tatai objektumába kedden vonultak be a zömmel érettségi után lévő, felsőoktatásban tanuló fiatalok. A bevonulók az adategyeztetést követően átestek az ilyenkor szokásos egészségügyi vizsgálaton, valamint drogszűrésen. Az egészségügyi vizsgálatok végeztével megkapták felszerelésüket és elfoglalták a számukra kijelölt körleteket.
A következő négy hétben, a katonai alapkiképzés során az önkéntes műveleti tartalékosok elméleti és gyakorlati foglalkozásokon vesznek részt, amelyen elsajátítják az alapvető szabályzatismereti, alaki, lövészeti, logisztikai, jogi, általános harcászati és tájékozódási ismereteket. A felkészítés ideje alatt fokozatos terheléssel fejlesztik az önkéntes műveleti tartalékosok fizikai erőnlétét is.
Az állomány az alapkiképzés zárásaként mindkét helyőrségben augusztus 8-án tesz katonai esküt – olvasható a HM közleményében.
Forrás: mti.hu