Megszépült strandok várják a fürdőzőket Magyarországon

Megszépültek a strandok Magyarországon. Az elmúlt években összesen 114 fürdőhelyet újítottak fel a Balaton, a Dunakanyar, a Tisza, a Tisza-tó, valamint a Velencei-tó körül. A cél, hogy 2030-ig az összes szabadvízi strand megújuljon – hangzott el az M1 Híradójában.

A Magyar Turisztikai Ügynökség pályázatán tavaly mintegy 600 millió forintból újult meg a strandok Balatonbogláron, köztük a Platán is.

A Velencei- tó körüli is folynak a fejlesztések. Az egyik legfontosabb a Velencei-tó partfal rekonstrukciója.  Kicserélik a leromlott betonelemeket és új lépcsőket helyeznek be.

A Dunakanyarban történő felújításoknak köszönhetően a kisgyerekes családok és a fiatalok is megtalálhatják a szórakozási lehetőségeket. Itt első ütemben röplabdapályát, kondiparkot, napozótereket és okospadokat helyeztek ki. A második ütemben pedig továbbfejlesztik a wifi lefedettséget és a biztonsági kamerák rendszerét is.

A Tisza-tó körül az elmúlt három évben kilenc strand újult meg. Abádszalókon öltözőket építettek, kibővítették a csúszdaparkot, valamint homokfoci- és strandröplabda pályát is kialakítottak.

A 2017 elindított támogatásoknak köszönhetően már 114 fejlesztés valósult meg több mint 11 milliárd forint értékben, a cél, hogy 2030-ig az összes szabadvízi strand megújuljon.

Forrás: hirado.hu