Negyven éve mutatták be először a Vuk című rajzfilmet

Negyven éve, 1981. december 10-én láthatta először a nagyközönség a Fekete István Vuk című regénye alapján készült rajzfilmet.

Az árva rókakölyök, Vuk kalandos története máig a magyar gyerekek legkedvesebb rajzfilmje. Dargay Attila, a magyar animációs filmgyártás jelentős alakja először képregényként dolgozta fel Fekete István regényét. Ez 1972-ben jelent meg az akkor igen népszerű rejtvényújság, a Füles hasábjain. 1981. április 19. és 20. között négy rövidebb részben vetítették le a televízióban, majd egy hosszabb filmként 1981. december 10-én mutatták be először a mozikban.

Az animációs játékfilm rendezője Dargay Attila, producerei Budai György és Imre István. Forgatókönyvét Dargay Attila, Imre István és Tarbay Ede írták. Zenéjét Wolf Péter szerezte.

Az 1980 utáni magyar filmgyártás legnézettebb alkotása: a bemutatását követően 2,4 millióan látták.

Kárpátalja.ma