Potápi: csak az ott élők tehetik szabaddá és otthonossá szülőföldjüket

II. Rákóczi Ferenc szabadságharcának örök üzenete, hogy csak az ott élők tehetik szabaddá és otthonossá szülőföldjüket, mivel azt senki más nem teszi meg helyettük – mondta a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára szombaton Budapesten.

Potápi Árpád János a Rákóczi Szövetségnek az Országház épülete előtt tartott ünnepi megemlékezésén felszólalva úgy fogalmazott, Rákóczi népszerűségét a mai celebek is megirigyelhetnék, az erdélyi fejedelem Kossuth téren álló szobrát ugyanis már több mint nyolcvan éve semmilyen történelmi vihar nem tudta elsodorni.

II. Rákóczi Ferenc „nem egy egynyári sláger, nem egy ma divatos, holnap pedig már ódivatú személy”, hanem azon kevesek egyike, akiknek emléke teljesen össze tudja fogni a magyarságot – mondta az államtitkár.

Kiemelte, a kormány az egész Kárpát-medencében minden fiatalt támogat a szülőföldön boldogulásban, valamint abban, hogy szüleinél jobban tudjon élni.

A résztvevők a rendezvény végén megkoszorúzták II. Rákóczi Ferenc szobrát.

 

Forrás: mti.hu