Schiffer: embertelenség nyelvvizsgát követelni a felvételizőktől

z LMP frakcióvezetője szerint az ország legtöbb középiskolájában a középfokú nyelvvizsga megszerzése 18 éves korra nem garantált.

Voltak szép jelszavak, miszerint a demográfiai helyzetet javítani akarja a kormány, mely egyéként családbarátnak mondja magát. Eközben a Munka törvénykönyvének tervezett módosításban számos olyan elem van, mely ennek homlokegyenesen ellentmond – jelentette ki Schiffer András, az LMP frakcióvezetője a Magyar Televízió Ma reggel című műsorában.

Példaként említett, hogy a tervezet szerint nem a gyermek 3 éves koráig járna védelem a kisgyermekes anyáknak, csak a gyes végéig, illetve, ha egy egyébként veszélyes, egészségre káros munkakörben dolgozik egy várandó anya, és átkéreti magát egy másik munkakörbe, akkor a veszélyességi pótlékot elveszíti.

Arra a kérdésre, hogy megfelelőnek találták-e a sztrájkjog korábbi szabályozását, Schiffer azt válaszolta: pontosan annyira, amennyire a Fidesz megfelelőnek találta azt 2008-ban. Emlékeztetett: a Fidesz a világsálság idején, 2007-2008-ban üdvözölte a gördülősztrájkot. Szerinte a korábbi sztrájktörvény kiállta az idők próbáját, a bírói gyakorlat megfelelő keretek közé tudta szorítani a közszolgáltatást végzők sztrájkjogának a gyakorlását. Az elmúlt 20 évben általános sztrájk nem volt, a munkavállalók többsége nem volt abban a helyzetben, hogy ilyen nyomásgyakorlással éljenek. Akkor érezhetik magukat biztonságban a munkavállalók, ha vannak erős szakszervezetek. Az a furcsa helyzet alakult ki, hogy a vasutasok, a közlekedésben vagy az egészségügyben dolgozók azok, akiknek az erős nyomásgyakorlása megvédheti a más szektorokban dolgozó munkavállalók jogait, érdekeit – érvelt a politikus.

Mint mondta: nem Görögország jut eszébe a sztrájkról, hanem az angol, a német és a francia példa. Az, hogy volt erős munkásmozgalom, érdekérvényesítés ezekben az országokban, segített abban, hogy a munkavállalói jogok stabilak legyenek, színvonalas, jóléti szolgáltatások jöjjenek létre.

A felsőoktatási törvénytervezet kapcsán beszélt arról is: az LMP esélyteremtő társadalompolitikai felfogásával ellentétes, hogy a felsőoktatásba olyan belépő legyen, amelyet tudottan csak a felsőközéposztályhoz tartozó családok gyermekei tudnak teljesíteni. Véleménye szerint az ország legtöbb középiskolájában a középfokú nyelvvizsga megszerzése 18 éves korra nem garantált, ezért egy ilyen korlátot bevezetni a felsőoktatásban embertelenség.

Híradó