Schmitt: nemzetpolitikára van szükség határon túli politika helyett

Schmitt Pál köztársasági elnök szerint határon túli politika helyett nemzetpolitikára van szükség, ennek alapja a jövőre hatályba lépő alaptörvény, amely egységes magyar nemzetről beszél, továbbá a magyar állampolgársággal is kifejezett tényleges egység.

Az államfő szerdán fogadta a Magyar Állandó Értekezlet (Máért) résztvevőit. Az eseményen Schmitt Pál kifejtette: a rendszerváltás óta sokféle „érzelmi és értelmi alapú politizálás” jellemezte a kapcsolattartást a határokon túli magyarsággal. A megközelítések között téves volt a magyarok szétválasztása: a határon inneni és a határon túli magyarok közötti különbségtétel – mondta az államfő a Köztársasági Elnöki Hivatal által az MTI-hez eljuttatott beszéde szerint. A köztársasági elnök hangsúlyozta, „az egyetértésért harcolni kell, de az összetartozásunk öröklött kincs”.

Az új alaptörvény és a határon túli magyaroknak megadott magyar állampolgárság lehetővé teszi, hogy „érzelmi és értelmi útkeresés helyett” igazi együttműködés alakuljon ki, és a magyarság világméretű jelenlétére lehetőségek forrásaként lehessen tekinteni – mondta. Mint rámutatott, a Máért összehívása és a Magyar Diaszpóra Tanács létrejötte a régi viták lezárását jelenti, új együttműködést, a Nemzeti Regiszter pedig a kapcsolattartást segíti, a kötődést erősíti.

Schmitt Pál kiemelte az egyházak szerepvállalását a szomszédos országok magyar közösségeiben, és arra biztatta a pártokat és érdekvédelmi szervezeteket, hogy támaszkodjanak arra a „különleges tudásra”, amelyet az egyházak képviselnek.

Tizedik plenáris ülését kezdte meg szerdán a Máért, a rendezvény második napján, csütörtökön felszólal Orbán Viktor miniszterelnök. Kövér László, az Országgyűlés elnöke az esemény megnyitóján úgy fogalmazott, az elmúlt húsz év magyar nemzetpolitikai teljesítménye – jó néhány enyhítő körülmény ellenére – a magyar politikai osztály „műve és felelőssége”. Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes pedig arról beszélt, a felvidéki magyar vállalkozó, Boldoghy Olivér ügye és szerepe egyfajta „felkiáltójel”, és a magyar kormány minden jogi és más segítséget megad a szlovák állampolgárságától megfosztott férfinak.

A Máért tanácskozására Erdélyből meghívást kapott a Romániai Magyar Demokrata Szövetség, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és a Magyar Polgári Párt, a Vajdaságból a Vajdasági Magyar Szövetség és a Vajdasági Magyar Demokrata Párt, Kárpátaljáról a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség, a Felvidékről a Magyar Koalíció Pártja, Horvátországból a Horvátországi Magyarok Demokratikus Közössége és a Magyar Egyesületek Szövetsége, míg a Muravidékről a Muravidéki Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség. Répás Zsuzsanna nemzetpolitikai helyettes államtitkár korábban a szlovákiai Híd-Most formáció részvételével kapcsolatban azt mondta: a párt önmagát zárta ki az együttműködésből.

Forrás:inforadio.hu/erdely.ma