Több mint tizenkétezren érkeztek Magyarországra Ukrajnából vasárnap

Az ukrán-magyar határszakaszon 5550 ember lépett be vasárnap Magyarország területére, míg a román-magyar határszakaszon belépők közül 6501-en nyilatkoztak úgy, hogy Ukrajnából érkeztek – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) hétfőn az MTI-vel.

A beléptetettek közül a rendőrség 789 embernek állított ki ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást, ami 30 napig érvényes. Az érintetteknek meg kell keresniük az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság tartózkodási helyük szerint illetékes hivatalát a végleges okmányok beszerzéséért – tájékoztatott a rendőrség.

Az ukrajnai háború elől vasárnap 721 ember, köztük 253 gyermek érkezett Budapestre vonattal – tudatták.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság azt közölte hétfőn a rendőrség honlapján, hogy a Készenléti Rendőrséggel és a rendőrjárőrképzésben részt vevőkkel segíti az Ukrajnából vonattal érkező menekülteket. A feladatokban támogatást nyújt a Budapesti Polgárőr Szövetség is.

A rendőrök folyamatosan tartják a kapcsolatot a Katasztrófavédelmi Főigazgatóság, az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság, a Magyar Államvasutak Zrt., a Budapesti Közlekedési Központ, a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság, Budapest Főváros Kormányhivatala, valamint a segélyszervezetek munkatársaival – áll a közleményben.

Forrás: MTI