Ukrán embercsempészeket vettek őrizetbe Magyarországon

A rendőrök elfogtak két ukrán állampolgárt, akik 48 illegális migránst akartak Nyugat-Európába csempészni – írja a police.hu.

A Szeged Határrendészeti Kirendeltség járőrei az osztrák rendőrökkel együttműködve, lakossági bejelentés alapján ellenőriztek egy lengyel honosságú Fiat Ducato típusú, illetve egy cseh honosságú Renault Master típusú kisteherautót május 19-én. Mindkét járművet ukrán állampolgár vezette.

A járművek rakterében 48 határsértőt találtak, akik magukat szír és afgán állampolgárnak vallották, azonban sem személyazonosságukat, sem pedig a magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét nem tudták igazolni.

A rendőrök a gépjárművek 25 és 23 éves vezetőit előállították a Szeged Határrendészeti Kirendeltségre. Az ügyben embercsempészés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indítottak eljárást. A határsértőkkel szemben pedig a hatályos magyar jogszabályoknak megfelelően jártak el.

Az embercsempészés bűntett alapesetben egy évtől öt évig, minősített esetben akár öttől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. 
A bűncselekmény szervezője vagy irányítója tíz évtől húsz évig terjedő szabadságvesztéssel is sújtható.

Nyitókép: police.hu

A police.hu nyomán