A Jad Vasem szintén elítéli Oroszország Ukrajna elleni támadását

A Jad Vasem holokausztmúzeum szintén elítéli Oroszország támadását Ukrajna ellen, s Dani Dajan igazgató szerint Oroszország kisebbíteni akarja a holokauszt szörnyűségét a „nácitlanítás” szerinte hamis jelszavával – jelentette a The Times of Israel című, angol nyelvű izraeli hírportál pénteken.

„A ‘nácitlanítás’ nem tényeken alapul, eltorzítja és bagatellizálja a holokausztot, és mi ezt helytelenítjük” – mondta jeruzsálemi irodájában Dajan a lapnak.

 A holokausztmúzeum négy nappal a háború megkezdődése után szólalt meg először, az utóbbi napokban azonban Dajan egyre hangosabban ítélte el a háborút. „Felháborítónak” és „megdöbbentőnek” nevezte, és teljes mértékben visszautasította Moszkva azon állítását, miszerint az ország „nácitlanítására” indította volna az offenzívát.

Moszkva egyébként nem csak Ukrajna „nácitlanítását” említette, hanem azt is, hogy szükségesnek tartja az ország demilitarizálását.

„Olyan korba tértünk vissza, amikor Európában diplomáciai tárgyalások helyett invázióval próbálják megoldani a konfliktusokat. Reméltük, hogy Európa levonta már a tanulságot a második világháborúból. És sajnos azt látjuk, hogy egyes országok nem” – fejtegette Dajan.

Dajan határozottan elutasította azokat a kísérleteket is, amelyek az orosz elnököt Adolf Hitler náci vezetőhöz próbálják hasonlítani.  

A Jad Vasem elnöke Ukrajnáról szintén bíráló szavakat ejtett a holokauszt történelmi tényeit elferdítő említése miatt. Elítélte Jevgen Kornijcsuk izraeli ukrán nagykövet megjegyzését, aki azt állította, hogy Izraelnek többet kellene tennie az ukrán menekültek befogadása érdekében, tekintettel az ukránok által a holokauszt idején megmentett zsidókra.

A Jad Vasem szerint különösen sok ukrán működött együtt a nácikkal a zsidók gyilkolásában, sokkal többen, mint ahányan zsidókat próbáltak menteni. Utóbbiak közül sokan elnyerték a Világ Igaza kitüntetést a múzeumtól.

Dajan szerint Izraelnek szerepet kell vállalnia a háború előidézte humanitárius válság enyhítésében, és be kellene fogadnia Ukrajnából azokat és leszármazottaikat, akiket elismertek a „Világ Igazának”. Bejelentette, hogy emiatt már kapcsolatba lépett az illetékes izraeli miniszterekkel.

Forrás: MTI