Átnevezték a Grammy-díj egyik kategóriáját

Új nevet kapott a Grammy-díjak legjobb világzenei album kategóriája: ezentúl a legjobb globális zenei albumnak nevezik, mert ez „mérvadóbb, modernebb és befogadóbb meghatározás” a díjakat odaítélő Amerikai Lemezakadémia szerint.

A szervezet a nyár folyamán folyatatott párbeszédet a világ minden tájáról származó művészekkel, népzenekutatókkal és nyelvészekkel, majd ezt követően döntött úgy, hogy új elnevezést ad a kategóriának. A változtatással szakítanak a korábbi elnevezéshez fűződő gyarmatosítással kapcsolatos felhanggal, s egyúttal alkalmazkodnak a kategória által képviselt sokféle közösség jelenlegi zenehallgatási trendjeihez és kulturális evolúciójához – idézte a szervezet indoklását a The Guardian brit napilap honlapja.

A „világzene” kifejezést eredetileg Nagy-Britanniában alkották a nyolcvanas évek végén, hogy segítsen a nem nyugati művészek zenéjének forgalmazásában. A lemezakadémia 1992-ben hozta létre a legjobb világzenei album kategóriát, amelyben olyan zenészek nyertek, mint Ravi Shankar, Gilberto Gil vagy Angélique Kidjo.

A lemezakadémia az utóbbi időben számos változtatást hajtott végre a Grammy-díjátadó ceremónia körül. Júniusban jelentették be, hogy a legjobb városi (urban) kortárs album nevét a legjobb progresszív R&B albumra változtatják, mert a városi kifejezést egyre gyakrabban használták helytelenül a fekete zene leírásához.

A 2021-es Grammy-díjak jelöléseit november 24-én hozzák nyilvánosságra.

Forrás: mti.hu