Az első teljes képet mutatta be a NASA a Napról

Első alkalommal figyelheti meg az emberiség az egész Napot a NASA jóvoltából

Az amerikai űrkutatási hivatal mindezt „sztereó” műholdjai révén tette lehetővé, miután a Nap megfigyelését végző mesterséges égitesteknek sikerült befogniuk a teljes Napot. A 2006-ban felbocsátott ikerszondák mostanra érték egymással szembe a Nap két oldalán – jelentette be vasárnap a NASA.

A 360 fokos panorama a Nap teljes felületét mutatja be, és többek között hozzájárul ahhoz, hogy a szakemberek jobban meg tudják jósolni az űrbéli időjárást, amely alkalmanként zavarhatja a légi közlekedést, az elektromos hálózatot, a kommunikációt és a műholdak navigációját.

Az ikerszondák egyike a Nap előtt, míg a másik az égitest mögött halad pályáján. Megfigyeléseiket az SDO (Solar Dynamics Observatory) műholdja egészíti ki, így a három szerkezet révén a jövőben állandó panorámakép áll rendelkezésre a csillagról.
„A Nap egy igazán összetett égitest, amely több vonatkozásban is befolyásolja életünket” – mondta Richard Harrison, a Stereo- és SDO-program egyik vezető kutatója. Utalt a napszélre és a napviharokra, utóbbi kapcsán emlékeztetett arra, hogy ezek ereje és gyakorisága a Nap aktivitási ciklusának függvényében változik. Jelenleg a csillag aktivitása éppen növekszik – jegyezte meg.

Forrás: inforadio