Az EU megnöveli Koszovóban állomásozó haderejét

Megnövelik az Európai Unió koszovói igazságügyi és rendőri missziójának (EULEX) haderejét, további 92 uniós rendfenntartót küldenek a térségbe, hogy segítse a NATO és a helyi rendőrség munkáját – közölte értesülését a honlapján kedden a Koha Ditore című pristinai napilap.

Az Európai Unió korábban Bosznia-Hercegovinában is növelte csapatainak a létszámát, 500 új katonát küldve a nyugat-balkáni országba az ukrajnai háború kitörése után.

Az EULEX-et a jogállamiság megteremtésének segítésére az ország 2008-as függetlenségének kikiáltása után alakították meg. Jelenleg is több koszovói és külföldi megbízott teljesít benne szolgálatot, egyebek mellett 105 lengyel különleges rendőr. Az új egység az Európai Csendőri Erőtől (Eurogendfor) érkezik, és portugál, francia, illetve olasz tagokból áll. Az EULEX-et a bejelentések szerint elővigyázatosságból erősítik meg, ha szükség lenne a rendőri erőre egy esetlegesen bizonytalan, instabil helyzetben.

Koszovó 2008-ban vált függetlenné Szerbiától, de Belgrád ezt azóta sem ismeri el, és továbbra is saját déli tartományának tartja a többségében albánok lakta területet. A Szerbiához történelmileg, vallásilag, kulturálisan kapcsolódó Oroszország szintén nem ismerte el Koszovó függetlenségét, és a nemzetközi szervezetekben megvétózza a kis állam felvételi törekvéseit.

Forrás: mti.hu