Az EU saját polgárait akarja figyeltetni

Sokakat meglepő keménységgel reagál az Európai Unió arra, hogy Edward Snowden, volt amerikai CIA-alkalmazott által nyilvánosságra hozott tények azt mutatják, az USA rutinszerűen hallgatta le szövetségeseit.


A viszonylag nagy felháborodás azonban csak akkor kezdődött el, amikor kiderült, az USA szövetségeseinek vezetőit, különösképpen a legnagyobb európai hatalom, Németország kancellárjának mobilkészülékét is figyelte. Előtte Angela Merkel inkább azon igyekezett, hogy elsimítsa azokat a hullámokat, amelyek akkor keletkeztek, amikor az is kiderült, német polgárok kommunikációját is figyelik. Márpedig, ha egy jogállamban mindenki egyenlő, akkor teljesen mindegy, hogy az USA egy kölni fűszerest, vagy a Bundestag elnökét hallgatja le.

A háborgó uniónak azonban jó lenne a saját háza tájára is egy pillantást vetnie, ugyanis Brüsszel „különleges adminisztratív egységeket” kíván felállítani, hogy ellenőrizzen embereket és csoportokat, amelyek az európai multikulturalizmus önjelölt őrei szerint „intoleránsak”. Márpedig ez páratlan fenyegetést jelent a szólásszabadságra, ahol az embereket már rendszerint büntetik, ha a nem megfelelő kijelentéseket teszik.

A megfigyelési javaslatot (bonyolult eredeti nevén European Framework National Statute for the Promotion of Tolerance) nemrégiben terjesztették a LIBE, a polgári szabadságjogokkal foglalkozó bizottság elé és azt a Tolerancia és Megbékélés Európai Tanácsa (European Council on Tolerance and Reconciliation – ECTR) terjesztette be. Ezt a nem kormányzati szervezetet 2008-ban Párizsban alapította Aleksander Kwasniewski volt lengyel elnök és Moshe Kantor, az Európai Zsidó Kongresszus elnöke.
Forrás: felsoharomszek.szek-helyek.ro