Bombafenyegetés miatt négy repülőgép hajtott végre kényszerleszállást Franciaországban
Újabb bombariadókat adtak ki pénteken négy, a francia légtérben haladó repülőgépre, amelyek „problémamentesen” kényszerleszállást hajtottak végre, és amelyeken a tűzszerészek „biztonsági ellenőrzéseket végeznek” – jelentette be a francia miniszterelnöki hivatal.
„Jelenleg is tart a nyomozás, hogy kiderüljön, honnan származnak ezek a riasztások, amelyek egész Európát érintik” – tette hozza a kormányfő hivatala, amely az ország légvédelméért és légierejéért felelős.
Három járat a párizsi Orly repülőtéren, a negyedik pedig a délkeleti Bordeaux-ban landolt az AFP hírügynökség értesülése szerint.
Számos hasonló figyelmeztetést adtak ki a hét eleje óta Európában, többségében fapados légitársaságok járataira.
Senki és egyetlen csoport sem vállalta a felelősséget az összes járatért, de a római és szófiai repülőterekre küldött küldött fenyegetések az AFP értesülése szerint a Férfi állam harcosai nevű mozgalomtól származhatnak. A név egy orosz ultranacionalista, antifeminista mozgalom nevére utal, de a tényleges kapcsolat nem ellenőrizhető.
Forrás: MTI
