Donald Trumpot felterjesztik a Nobel-békedíjra
Pakisztán szombaton bejelentette, hogy Donald Trump amerikai elnököt javasolja Nobel-békedíjra.
Pakisztán azért Trumpot tartja méltónak a díjra, mert az amerikai elnök közreműködött a legutóbbi India és Pakisztán közötti konfliktus megoldásában – számolt be a Reuters.
Májusban Trump váratlanul bejelentette a tűzszünetet, amely véget vetett a napok óta tartó harcoknak a nukleáris fegyverekkel rendelkező India és Pakisztán között. Az amerikai elnök azóta is többször emlékeztetett arra, hogy ezzel
megelőzött egy nukleáris háborút és milliók életét mentette meg.
Pakisztán elismeri, hogy az amerikai diplomáciai beavatkozás vetett véget a harcoknak, míg India szerint ez kétoldalú katonai megállapodás eredménye volt.
„Trump elnök kivételes stratégiai előrelátásról és kiváló államférfiúi képességekről tett tanúbizonyságot azzal, hogy határozott diplomáciai párbeszédet folytatott Iszlámábáddal és Újdelhivel egyaránt, ezzel mérsékelve egy gyorsan romló helyzetet. Ez a beavatkozás is a béketeremtői szerepének a bizonyítéka” – olvasható Pakisztán közleményében, amelyre még nem reagált sem Washington, sem Új-Delhi.
Donald Trump pénteken egy közösségi médiás bejegyzésében felsorolta az általa megoldott fegyveres konfliktusokat és sérelmezte, hogy akármit is tesz, nem kap Nobel-békedíjat.
Forrás: hirado.hu