Először csökkent a tbc-megbetegedések száma a világon

Világszerte első alkalommal csökkent 2010-ben a tuberkulózisban újonnan megbetegedettek száma az Egészségügyi Világszervezet felmérése szerint. Emellett az elmúlt egy évtized adatai alapján tavaly követelte a legkevesebb halálos áldozatot a fertőzés.

Az új megbetegedések száma 1990-hez képest negyven százalékkal csökkent. A krónikus lefolyású megbetegedés ennek ellenére még mindig nagyon elterjedt: 2010-ben 8,8 millióan fertőződtek meg, 1,4 millióan pedig belehaltak a kórba.

Elsősorban Afrikában ütközik akadályokba a tbc elleni küzdelem. Világszerte összesen egymilliárd dollár hiányzik ahhoz, hogy 2012-ben is eredményes legyen a betegség terjedése elleni harc. A tbc az AIDS és a malária mellett a három fő gyilkos egyike a fertőző betegségek körében. Legtöbbször fiatalokat és fiatal felnőtteket támad meg, elsősorban a tüdőt, de más szerveket is érintve. A kórokozók pálcika alakú baktériumok.A főbb tünetek fáradtság, verejtékezés, étvágytalanság és láz. Legtöbb esetben a tbc antibiotikummal kezelhető.

tbc-bakteriumtbc-baktérium

Forrás:MTI/index.hu