Felrobbant egy akkumulátorgyár Spanyolországban

Mérgező füstfelhő veszélyezteti Madrid környékét, miután robbanások történtek egy akkumulátor-újrahasznosító üzemben pénteken. Az incidens után a helyi hatóságok rendkívüli óvintézkedéseket rendeltek el, több tízezer embert pedig arra szólítottak fel, hogy zárkózzanak be otthonaikba, és kerüljék a környéket.

A robbanások – melyek a spanyol fővárostól mintegy 50 kilométerre lévő Azuqueca de Henares települését rázták meg – következtében tűz keletkezett az ipari övezetben működő akkumulátor-újrahasznosító üzemben, amit több tűzoltóegység és mentőcsapat próbál eloltani. A helyszínen a polgári védelem önkéntesei is segítenek – számolt be róla a Guadalajara Diario.

A hatóságok figyelmeztetése szerint mérgező anyagok lehetnek a levegőben, ezért a helyi lakosságot arra kérik, hogy zárják be az ablakokat, kapcsolják ki a légkondicionálókat, és kerüljék el a veszélyzónát.

Mintegy 60 ezer ember, köztük Azuqueca de Henares, Alovera és Cabanillas del Campo lakói kaptak SMS-ben figyelmeztetést, miután a szélirány változása miatt másodszorra is riasztották őket. A hatóságok kibővítették a veszélyzónát, és szombat reggel új helyzetelemzést terveznek. A regionális PLATECAM-vészhelyzeti protokoll már életbe lépett, és a helyszínen több tűzoltó- és egészségügyi egység dolgozik.

Bár a robbanások oka még nem tisztázott, a hatóságok folyamatosan vizsgálják a történteket. Egyelőre sérültekről és áldozatokról nem érkezett hír, de az időjárási viszonyok, különösen a szél, továbbra is nagyban befolyásolják a helyzetet.

Forrás: hirado.hu

Nyitókép forrása: X.com