Indul az ázsiai gazdasági csúcstalálkozó

A területi viták ellenére már a jövő héten megindulhatnak a kínai-japán-dél-koreai háromoldalú szabadkereskedelmi egyezmény tárgyalásai – jelentette a Kyodo japán hírügynökség.
A hírügynökség diplomáciai forrásai szerint a három ország miniszterei a jövő heti kambodzsai Kelet-Ázsia Csúcs (EAS) margóján találkoznak majd hétfőn vagy kedden, ahol hivatalosan is bejelentik a tárgyalások megkezdését.
Az együttesen a világkereskedelem 20 százalékát adó három kelet-ázsiai hatalom kereskedelmi miniszterei májusban Pekingben állapodtak meg a háromoldalú szabadkereskedelmi tárgyalások megkezdéséről. Az előkészítő egyeztetéseket szeptemberben zárták le.
Ugyanakkor a közelmúltban Japán Kínával és Dél-Koreával is területi vitába keveredett, amely a diplomáciai és kereskedelmi-gazdasági kapcsolatait is megrontotta a másik két nemzettel.
A kereskedelmi tárgyalások megkezdése a Kyodo szerint azonban annak a jele, hogy a felek készek félretenni politikai vitáikat gazdasági együttműködésük kiterjesztése érdekében.
Forrás: gyorplusz.hu