Prataszevics

KGB: Prataszevics személyisége teljes egészében megfelel a délkelet-ukrajnai terrorista és zsoldos fogalmának

 A minszki repülőtéren őrizetbe vett Raman Prataszevics ellenzéki újságíró és aktivista „beismerő vallomást tesz, megnevezve a fehéroroszországi aknamunka szponzorait is” – mondta szerdán Ivan Tertelj, a helyi állambiztonsági szolgálat (KGB) elnöke a fehérorosz parlamentben.

„Zajlik a tanúvallomása a Fehéroroszország ellen irányuló aknamunka szponzorairól, a végrehajtás módszereiről, a háttérben álló politikusokról, biztonsági szolgálatokról és szervezetekről” – mondta Tertelj, akit a BelTa helyi hírügynökség idézett. „Ígérem, hamarosan minderről részletesen beszámolunk” – tette hozzá. A KGB-elnök szerint érthető Prataszevics kapcsolatainak aggodalma, mert az ellenzéki aktivista aktívan együttműködik a nyomozással.

Beszélt arról is, hogy Prataszevics korábban zsoldosként szolgált a Donyec-medencei konfliktusban ukrán oldalon részt vevő Azov ezredben. Úgy vélekedett, kétségtelen, hogy „Prataszevics személyisége teljes egészében megfelel a délkelet-ukrajnai véres eseményekben részt vevő terrorista és zsoldos fogalmának”. Ezek olyan tények, amelyek megjelentek a sajtóban is – tette hozzá.

Tertelj azt hangoztatta, hogy Prataszevics a kelet-ukrajnai válságövezetben szerzett tapasztalatait aktívan hasznosította Fehéroroszország ellen. „Tömeges zavargások szervezőjeként a közemberek és a rendvédelmi szervek tagjainak életét és egészségét veszélyeztette. Egy olyan internetes portál vezetője, amelyet törvényhozásunk szélsőségesnek nyilvánított” – hangoztatta Tertelj.

Andrij Bileckij, az Azov ukrán önkéntes alakulat alapítója – az orosz sajtóban megjelent információkra reagálva – Kijevben cáfolta, hogy Prataszevics harcolt a Donyec-medencei fegyveres konfliktusban. A Telegram üzenetküldő portálon keresztül azt közölte, hogy Prataszevics újságíróként járt a kelet-ukrajnai válságövezetben. Megerősítette, hogy a fehérorosz kormány által szélsőségesnek nyilvánított NEXTA Telegram-csatorna volt főszerkesztője több, Ukrajna ellen harcoló alakulat mellett ott volt, meg is sebesült az Azovi-tenger partján fekvő, dél-donyecki Sirokine településnél, de – mint írta – nem gépkarabéllyal a kezében, hanem újságíróként, „szavakkal küzdött mellettünk”.

Vasárnap a fehérorosz hatóságok pokolgépes fenyegetésre hivatkozva minszki leszállásra szólították fel a Ryanair légitársaság Athénból Vilniusba tartó járatát. Az utasszállítót a fehérorosz légierő egyik vadászgépe kísérte a repülőtérre. A gépen utazott Prataszevics is, akit a leszállás után őrizetbe vettek.

Forrás: MTI