Kiengedtek két ukrán rabot Hollandiában, hogy harcolhassanak

Egy hollandiai bíróság a hétvégén úgy döntött, hogy szabadon enged két, előzetes letartóztatásban lévő ukrán állampolgárt, hogy visszatérhessenek hazájukba harcolni – írta a Dutchnews hírportál.

    Az Északnyugat-Ukrajnából származó két fiatal férfi hat hónapja volt előzetes letartóztatásban, a hatóságok embercsempészettel gyanúsítják őket.
    A két gyanúsítottat a bíróság ügyvédjük kérésére engedte szabadon. A testület úgy indokolta a döntést, hogy “a rendkívüli körülmények az előzetes letartóztatás feloldását indokolják, különös tekintettel arra, hogy az ukrán kormány előzőleg minden férfit a haza megvédésére szólított fel.” A bíróság hozzátette, hogy a két gyanúsított ragaszkodik ahhoz, hogy eleget tegyen a felszólításnak, továbbá elengedésükben az a tényező is szerepet játszott, hogy a két férfinak most családja mellett a helye.
    A hírportál azt írja, hogy a gyanúsítottaknak jelentkezniük kell a holland hatóságoknál, ha erre utasítást kapnak, és abba is bele kell egyezniük, hogy az esetleg ellenük elindítandó per tárgyalásának lefolytatása után leülik az esetleges büntetést.
    A bíróság szóvivője arra a kérdésre, hogy a törvényszéknek milyen biztosítéka van arra, hogy a férfiak az esetleges büntetést le fogják tölteni, azt válaszolta, hogy “azonnal letartóztatják őket, ha megpróbálnak újra Hollandia területére lépni”. Hollandiában az embercsempészetért akár 18 év szabadságvesztés is kiszabható.

Forrás: MTI