Közös nyilatkozatban állt ki Ukrajna mellett a román, a lengyel és a török külügyminiszter

A NATO védelmi és elrettentő szerepének megerősítését, a „nyitott kapuk politika” folytatását, a keleti partnerek és a nyugat-balkáni országok támogatását szorgalmazta pénteken Bukarestben elfogadott közös nyilatkozatában a román, a lengyel és a török külügyminiszter.

Bogdan Aurescu, Zbigniew Rau és Mevlüt Cavusoglu hagyományos háromoldalú egyeztetésükre idén meghívták Dmitro Kuleba ukrán és David Zalkaliani georgiai külügyminisztert is, a három NATO-tagállam találkozóján ugyanis a legfőbb téma a védelmi szövetség keleti szárnya közelében kialakult feszült helyzet, a Fekete-tenger és Ukrajna térségét fenyegető biztonsági kihívások elemzése volt.

A román, a lengyel és a török külügyminiszter közös nyilatkozatában kiállt Ukrajna és Georgia függetlensége, szuverenitása és – a nemzetközi egyezményekben elismert – területi integritása mellett, és további támogatást ígért a két keleti partnernek.

Közös sajtóértekezletükön Aurescu úgy vélekedett: kedvező fejlemény, hogy Oroszország bejelentette az ukrán határ térségében összevont csapatainak visszavonását, de ez semmit sem változtat azon, hogy azonosítani kell a feszültség kialakulásának okait és az enyhülés módozatait, a hasonló helyzetek kialakulását megelőzendő.

Cavusoglu azt hangsúlyozta, hogy a Fekete-tenger a térség államainak „közös otthona”, és közös érdekük a feszültségek távol tartása.

Rau kulcsfontosságúnak nevezte a Balti-tengertől a Fekete-tengerig terjedő térség stabilitásának és biztonságának szempontjából a NATO keleti szárnyának megerősítését, és örömét fejezte ki, hogy az egyeztetésen részt vevő három tagállam ebben a kérdésben azonos álláspontot képvisel.

Kuleba a bukaresti megbeszéléseket megelőzően fontos politikai jelzésnek, konkrét támogatásnak nevezte azt, hogy a 2012-es chicagói NATO-csúcs után regionális együttműködést is kialakító három NATO-tagállam most első alkalommal Ukrajnát és Georgiát – az észak-atlanti szövetség „fekete-tengeri kulcspartnereit” – is meghívta a találkozóra.

A román-lengyel-török háromoldalú külügyminiszteri találkozó résztvevőit csütörtökön Klaus Iohannis román államfő is fogadta, aki azt javasolta: a három ország védelmi miniszterei is szervezzenek háromoldalú találkozót, hogy javítsák együttműködésüket a NATO keleti szárnyának erősítése érdekében.

Forrás: mti.hu