Berlin

Legalább százezren tüntettek Berlinben az ukrajnai orosz hadműveletek ellen

Legkevesebb százezer ember gyűlt össze vasárnap Berlinben tüntetni az ukrajnai orosz hadműveletek ellen.

Az egyebek között szakszervezetek, egyházak, emberi jogi és környezetvédő civil szervezetek széles koalíciója által szervezett tüntetésen az eredetileg várt húszezernél nagyságrendekkel többen jelentek meg a német főváros központi, kormányzati negyedében.

Az „Állítsátok meg a háborút! Békét Ukrajnának és egész Európának!” címmel meghirdetett demonstráció az utóbbi évek egyik legnagyobb szabású németországi politikai megmozdulása lett. A rendőrség becslése szerint legkevesebb százezren tüntettek.  

A tömeg nemcsak a kijelölt helyszínt, a  Június 17. sugárútnak a Brandenburgi kapu és a Győzelmi oszlop közötti csaknem két kilométer hosszú szakaszát töltötte meg, hanem a főváros egyik fő jelképeként számon tartott kapu másik, keleti oldalán húzódó Unter den Linden sugárút jelentős részét és több környező utcát is.

Sok ezren ukrán zászlót vagy az ukrán nemzeti színekkel kifestett transzparenst emeltek a magasba. A transzparensek feliratain, grafikáin többnyire békét követeltek Ukrajnának vagy  bírálták Vlagyimir Putyin orosz elnököt.

A tüntetés fő szónoka, Frank Werneke szakszervezeti vezető – a szolgáltató szektorban dolgozók érdekeit képviselő, csaknem kétmilliós tagságú Verdi szakszervezeti szövetség elnöke – kiemelte, hogy a jelenlévők nagy száma „az ukránok iránti szolidaritás erős jele”. Hangsúlyozta, hogy a háború Ukrajna ellen nem Oroszország, hanem az orosz államfő műve, és „Putyin nem egyenlő Oroszországgal”.

Ugyanezt emelte ki a Németországi Evangélikus Egyház (EKD) Tanácsának elnöke, Annette Kurschus is, aki azt mondta, hogy az ukrán és az orosz emberek mellett is ki kell állni, és nem szabad gyűlölködni.

A Brandenburgi kapunál a háború kirobbanása óta minden este tüntetést tartanak a békéért és Ukrajna mellett, szombat este pedig több más német nagyvárosban, köztük Münchenben és Frankfurtban is demonstráltak. Ezeken a megmozdulásokon néhány ezren vettek részt.

Forrás: MTI