Megnyitották az ukrán gabonaexport újraindítását szolgáló koordinációs központot Isztambulban

Megnyitották szerdán Isztambulban a Moszkva és Kijev tárgyalásai eredményeként létrehozott, az ukrán gabonaexport újraindítását szolgáló koordinációs központot.

Hulusi Akar török védelmi miniszter a hivatalos megnyitó ünnepségen elmondott beszédében kifejezte abbéli reményét, hogy a központ jelentősen hozzájárul majd az élelmezési válság megoldásához.

A július 22-én Isztambulban Oroszország és Ukrajna által, az ENSZ és Törökország közvetítésével aláírt megállapodások értelmében „biztonságos folyosókat” hoznak létre, hogy lehetővé tegyék a kereskedelmi hajók közlekedését a Fekete-tengeren. Moszkva és Kijev kötelezettséget vállalt, hogy nem támad ezekre a hajókra.

Időközben a gabonaexportra kijelölt három ukrán kikötőt – Odesszában, Csornomorszkban és Pivdennijben – ismét üzembe helyezték. Jelenleg előkészületek folynak arra, hogy a háború kezdete utáni első szállítmány a Fekete-tengeren keresztül biztonságosan elhagyhassa Ukrajnát.

Az orosz aggodalmak kivédésére, amelyek szerint a visszatérő hajók fegyvert csempészhetnek Ukrajnába, valamennyi fél képviselői átvizsgálják őket. Az isztambuli Közös Koordinációs Központ fogja felügyelni a hajókat, amelyek a Fekete-tengerről a Boszporuszon keresztül haladnak a világ különböző pontjai felé.

A központ elvileg már szombat óta üzemel, és a miniszter az egyezség végrehajtása iránti elkötelezettség jeleként értékelte azt, hogy Ukrajna, Oroszország és az ENSZ egy nappal a megállapodásokat követően elküldte képviselőit Isztambulba. Akar hozzátette, hogy a központban vegyesen dolgoznak civilek és katonák, a felek képviselőinek számát öt főben korlátozták.

A megállapodás egyelőre négy hónapra szól. Amennyiben havonta mintegy nyolcmillió tonna gabonát ilyen úton ki lehetne vinni, akkor az egyezség időbeli hatálya alatt sikerülhet az Ukrajnában rekedt mintegy 25 millió tonna terményt eljuttatni a világpiacra.

Forrás: MTI