Merkel: át kell gondolni az energiapolitikát, ha folytatódik az alapvető jogok megsértése

Az Európai Unió érdekelt az energetikai együttműködésben Oroszországgal, de át kell gondolnia hosszabb távú energiapolitikáját, ha Moszkva folytatja az alapvető jogok megsértését – mondta a német kancellár hétfőn Berlinben a finn miniszterelnökkel tartott megbeszélése után.

Alexander Stubb finn kormányfővel közösen tartott sajtótájékoztatóján Angela Merkel kiemelte, hogy az energetikai együttműködés Oroszországgal „kölcsönös érdekeken” alapul, és nem cél a „függőségek teljes felszámolása”. Ugyanakkor az EU a közép- és hosszú távú energetikai stratégiája átgondolására kényszerülhet, ha Oroszország nem hagy fel a jogsértéssel Ukrajnában.
A német kancellár szerint fenn kell tartani az Oroszországra kifejtett politikai nyomást, a gazdasági szankciók feloldása pedig „nagyon távol van”, mert az ukrajnai helyzetről „sok mindent el lehet mondani, de azt nem, hogy kedvezően alakul”.
Angela Merkel hozzátette: az egykori NDK-ban élve megtapasztalta, hogy az elnyomó rendszer bukásához 40 év kellett, aminek az az üzenete, hogy kitartásra van szükség a szankciókhoz, és nem érdemes 4 hónap után arról beszélni, hogy elérik-e a kívánt hatást.
Hangsúlyozta: a kelet-ukrajnai válság kezeléséhez „valódi” fegyvernyugvásra van szükség, a donyecki és luhanszki régióban pedig az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) közreműködésével a szabad voksolás feltételeinek megfelelő választásokat kell tartani, valamint biztosítani kell, hogy Oroszország ne támasszon további területi igényeket.
Alexander Stubb a tájékoztatón kiemelte, hogy országának igen hosszú közös határa van Oroszországgal, de teljes mértékben támogatja az ukrán válságban követett uniós politikát.
Arra a kérdésre, hogy Finnország csatlakozhat-e a NATO-hoz, azt mondta, hogy Finnország és az észak-atlanti szövetség partneri viszonya Norvégia és az EU kapcsolatához hasonlóan mély és kiterjedt, a finn nyilvánosságban pedig téma az esetleges csatlakozás. Ugyanakkor a jelenlegi kormányzati ciklusban az ügy nem emelkedik a politika napirendjére. Egy ilyen kérdést „jó időjárási viszonyok között kell elővenni, és rossz időben nem kell vele kiemelt helyen foglalkozni” – mondta a finn kormányfő.