Moszkvában novemberben megkezdődhet a tömeges oltás

Moszkvában novemberben megkezdődik az önkéntes jelentkezők tömeges beoltása a Szputnyik V vakcinával a koronavírus ellen – közölte a Rosszija 24 televízióval pénteken Anasztaszija Rakova moszkvai polgármester-helyettes, miközben Oroszországban először nőtt 18 ezer fölé az egy nap alatt diagnosztizált új fertőzöttek száma.

Rakova elmondta, hogy az oltóanyag gyártásával párhuzamosan az orosz fővárosban megkezdődött a Covid–19 elleni védőoltásra szakosodott rendelők hálózatának kiépítése. De a tömeges oltás beindításhoz egyelőre nem áll rendelkezésre elegendő vakcina – tette hozzá.

Beszámolója szerint a kétkomponensű Szputnyik V tömeges tesztelésében részt vevő 40 ezer önkéntes közül 20 ezernek már beadták az első összetevőt, közülük 10 ezernek pedig a másodikat is. A veszélyeztetett orvosok és pedagógusok közül eddig mintegy 2,5 ezret oltottak be. A polgármester-helyettes szerint mindenki jól van, aki megkapta a vakcinát, mellékhatások nem jelentkeztek.

Szergej Szobjanyin moszkvai polgármester csütörtökön november végére, december elejére ígérte a tömeges oltás beindítását. Vlagyimir Putyin ugyancsak csütörtökön az év végére tette ennek időpontját.

Rakova azt is mondta a Rosszija 24-nek, hogy Moszkvában kényes egyensúly alakult ki a Covid–19 terjedésében: a kórházak nagyjából ugyanannyi gyógyultat bocsátanak el naponta, mint ahány beteget fogadnak. Beszámolója szerint a fővárosban napi 4-5 ezer új esetet mutatnak ki, és átlagosan mintegy 1200 embert szállítanak kórházba.

A pénteken közölt hivatalos adatok szerint az igazolt új koronavírusos fertőzöttek száma az elmúlt napon 18 283-mal 1 599 976-ra emelkedett. A terjedés mértéke 1,2 százalékos, az új esetek 22,3 százaléka tünetmentes.

Oroszország a negyedik helyen áll a világon a kimutatott koronavírus-fertőzöttek számát tekintve, az Egyesült Államok (8,9 millió), India (8,1 millió) és Brazília (5,5 millió) után.

Gyenyisz Manturov orosz ipari kereskedelmi miniszter pénteken elismerte, hogy Oroszország 85 régiójában 22-ben jelentkeztek problémák a kórházak oxigénnel való ellátásában. Mint mondta, a hiány kiküszöbölése érdekében a tárca kapcsolatba lépett az orvosi gázok összes hazai gyártójával és szállítójával.

A minisztérium azt követően mérte fel a helyzetet a régióban, hogy olyan sajtójelentések jelentek meg, amelyek szerint Rosztov-na-Donu új koronavírusos betegeket kezelő 20. városi kórházában október 12-én órákon át nem volt oxigén, aminek következtében több páciens életét vesztette. Ezt a polgármesteri hivatal tagadta, de az orosz Nyomozó Bizottság (SZK) pénteken öt ember halála ügyében büntetőeljárást indított.

Rosztov város és a hasonló elnevezésű megye egészségügyi szolgálatának vezetője kedden lemondott. Az űrtevékenységet koordináló Roszkoszmosz állami vállalat pénteken közölte, hogy kész közreműködni a kórházak oxigénellátásának biztosításában.

Forrás: hirado.hu