Navalnij, kórház

Orosz külügy: több nyugati ország és NATO-labor dolgozott Novicsokkal

Az orosz külügyminisztérium arra hívta fel a figyelmet szombaton – reagálva a nyugati országok „ellenséges nyilatkozataira” -, hogy több nyugati ország és NATO-labor foglakozott Novicsok típusú idegméreggel, amellyel német orvosok szerint megmérgezték Alekszej Navalnij orosz ellenzéki politikust.

A Ria Novosztyi orosz hírügynökségek szerint a moszkvai külügyminisztérium arra reagált, hogy pénteken Heiko Maas német és Jean-Yves Le Drian francia külügyminiszter közös állásfoglalásában mély megdöbbenésének adott hangot a Navalnij elleni „támadás” miatt, amely szerintük súlyosan sérti a demokrácia és pluralizmus alapelveit. 

„A következőkre kell emlékeztetnünk azokkal a megfellebbezhetetlen állításokkal kapcsolatban, hogy a nyugaton Novicsoknak nevezett idegbénító mérgező kémiai vegyületeket nálunk fejlesztették ki. Sok éven át e tág kémiai csoportba tartozó vegyületekkel dolgoztak számos nyugati ország és szakosított NATO-struktúrák szakértői” – tudatja az orosz külügyminisztérium. Felhívja arra is a figyelmet, hogy az Egyesült Államokban félszáznál több hivatalos szabadalmat adtak ki a szóban forgó idegméreg harci bevetési technológiáira.

A Navalnij szervezetéből vett minták alapján a német hadsereg vegyifegyver-szakértői kimutatták, hogy az ellenzéki politikust az egykori Szovjetunióban kifejlesztett, Novicsok típusú harci idegmérgek egyik fajtájával mérgezték meg. A német kormány szerdán a vizsgálati eredmények alapján úgy fogalmazott, hogy Navalnij mérgezéses támadás áldozata lett hazájában. Berlin egyeztetést kezdett európai uniós, illetve NATO-partnereivel a megfelelő válaszlépésekről. Moszkva a maga részéről kifogásolta, hogy a német fél sem az orosz főügyészség, sem a Navalnijt kezelő orvosok kérésére nem szolgáltatott információt arról, hogy milyen megállapításra jutott.

A Ria Novosztyi a külügyi közleményhez fűzött magyarázatában felhívja a figyelmet arra, hogy az Oroszországban tartalékolt harci mérgező anyagok „utolsó kilogrammját” 2017. szeptember 17-én semmisítették meg. Ezzel Oroszország a megszabott határidőnél korábban fejezte be az 1996 óta folytatott szövetségi programot, teljes mértékben teljesítette a vegyi fegyverek betiltásáról szóló konvencióban vállalt kötelezettségeit, és megszabadult mintegy 40 ezer tonna mérgező anyagtól. Ugyanakkor – teszi hozzá a hírügynökség – az Egyesült Államok jelenleg az egyetlen olyan ország, amely jelentős mennyiségű harci mérgező anyagot birtok

Forrás: mti.hu