Pakisztán szabadon engedett száz indiai foglyot
A pakisztáni külügyminisztérium bejelentette hétfőn, hogy szabadon bocsátottak száz indiai foglyot, a lépést pedig jóindulatú gesztusnak szánják Újdelhi felé, hozzátéve, hogy további foglyok elengedését is tervezik.
„A kormány összesen 360 indiai fogoly szabadon engedéséről döntött” – jelentette be Mohammed Fejszál pakisztáni külügyi szóvivő, hozzátéve: Iszlámábád bízik abban, hogy Újdelhi hasonló lépést tesz viszonzásul.
A szóvivő hangsúlyozta, hogy a gesztus a két ország közti feszültség enyhítését célozza.
A 360 foglyot a tervek szerint négy ütemben fogják elengedni, a következőket április 15-én, 22-én, majd 29-én.
A pakisztáni külügyminisztérium adatai szerint jelenleg 347 pakisztáni van indiai börtönökben, míg Pakisztán 537 indiait tart fogva.
A két, egymással megalakulásuk óta szinte folyamatosan rivalizáló dél-ázsiai ország gyakran veti fogságba egymás állampolgárait, köztük az Arab-tengeren véletlenül idegen felségvizekre tévedő halászokat is.
Pakisztán és India közt a feszültség februárban újult ki, ekkor India ugyanis pakisztáni területen légicsapásokat hajtott végre, amelyek Újdelhi szerint terroristakiképző-táborokat céloztak. A műveletre azért került sor, mert nem sokkal korábban öngyilkos merénylő robbantásos támadást hajtott végre egy félkatonai gépkocsioszlop ellen a vitatott hovatartozású Kasmír indiai részén. A merényletben több mint negyvenen meghaltak. A támadásért a Dzsais-e-Mohamed (Mohamed hadserege) nevű iszlamista szervezet jelentkezett, Újdelhi pedig a pakisztáni titkosszolgálatot (ISI) gyanította a háttérben. Az indiai válaszcsapások során a pakisztáni légvédelem lelőtt egy indiai harci repülőgépet, és elfogta a pilótáját. Őt később szabadon engedték.