Philip Morris

Philip Morris: célunk, hogy 2025-re a bevételük több mint fele füstmentes termékekből származzon

A Philip Morris multinacionális cigaretta- és dohánygyártó vállalat egy új vezető kinevezésével megerősíti elkötelezettségét egy olyan jövő iránt, amelyben a cigarettákat tudományos szempontból megalapozott, jobb alternatívákkal kívánnák helyettesíteni.

A vállalat egykori vezetője André Calantzopoulos elnöki szerepet kap, és a jövőben Jaczek Olczak fogja betölteni a vezérigazgatói hatáskört – írja a Világgazdaság című napilap.

Az új vezérigazgató korábban ügyvezető igazgatóként dolgozott a társaságnál, a részvényesek most egyúttal az igazgatótanács tagjává is választották. Elődje, André Calantzopoulos, 2013 óta volt a cég vezetője és egy előre megtervezett vezetőváltás keretén belül a gyűlést megelőzően az igazgatótanács ügyvezető elnökévé lépett elő.

Az új vezető, Jacek Olczak célja, hogy tartsa magát a vállalat hosszú távú tervei között szereplő füstmentes átalakuláshoz.

A Philip Morris International Inc. olyan technológiák kifejlesztésére, tudományos megalapozására és felelősségteljes forgalmazására összpontosít, amelyek a hagyományos dohánytermékeknél alacsonyabb károsanyag-kitettséggel járnak – olvasható a napilap oldalán.

A cég vezérigazgatója egy interjúban azt mondta, hogy a cég célja az, hogy 2025-re a nettó árbevételük több mint fele már füstmentes termékekből származzon.

Folyamatosan bővülő termékkínálatunk meg fogja határozni a hosszú távú jövőnket is. Tudományos kutatásainkra és szakértelmünkre alapozva, kollektív képességeinket és képzelőerőnket használva a meglévő termékkínálatunkon túlmutató üzleti fejlesztések új területeit térképezzük majd fel – összegzett az új vezérigazgató.

Forrás: hirado.hu