Programot fogadott el az orosz bevándorlók fogadására az izraeli kormány

Az izraeli kormány programot fogadott el az orosz bevándorlók fogadására, mely segíti beilleszkedésüket – jelentette a Maárív című izraeli újság hírportálja vasárnap.

Az izraeli kormány azonnali hatállyal elkülönített 90 millió sékelt fogadásukra, különös tekintettel arra, hogy a bevándorlók nagy része a szokásostól eltérően sietve érkezik Izraelbe, és előzetes felkészülés nélkül hagyta el otthonát.

A program gondoskodik az Oroszországból érkező új bevándorlóhullám tagjainak beilleszkedéséről a lakhatás, a munkavállalás, az oktatás és az egészségügyi ellátás területén.

Vezetésemmel a pénzügyminisztérium nem kíméli az erőforrásokat a visszatérési törvényre jogosult zsidók (legalább egy zsidó nagyszülővel rendelkező emberek) Izraelbe vándorlásának megvalósítására. Ez Izrael stratégiai eszköze, és a növekedés legnagyobb motorja az állam megalakulása óta” 

– indokolta Avigdor Liberman pénzügyminiszter a kormány döntését.

Izrael biztonságos és védett otthona a világ összes zsidójának, Izraelbe költözésük felemelő és izgalmas – függetlenül annak okától. A minisztérium biztosítja, hogy minden, ezekben a napokban nehéz körülmények között Izraelbe érkező oroszországi bevándorló megkapja az izraeli társadalomba való optimális és gyors beilleszkedését segítő teljes csomagot

– nyilatkozta Pnina Tamno-Sata bevándorlási és befogadási miniszter, és köszönetet mondott minisztertársainak a program gyors létrehozásáért.

A Izraeli Bevándorlási és Befogadási Minisztérium adatai szerint a háború februári kitörése óta több mint 40 ezren vándoroltak be Izraelbe az érintett országokból, közülük hozzávetőleg 24 ezren Oroszországból, ami az elmúlt két évtized legjelentősebb oroszországi bevándorlási hulláma.

Forrás: MTI