Robbanás történt egy vegyi üzemben Szlovéniában

Robbanás történt csütörtökön reggel a dél-szlovéniai Kocevje város Melamin nevű vegyi üzemében, tíz ember megsérült, egy pedig súlyos égési sérüléseket szenvedett – közölte a szlovén Polgári Védelmi és Katasztrófavédelmi Igazgatóság. Srecko Stefanic, a vállalat igazgatója elmondta: négy-öt ember eltűnt a robbanásban, valószínűleg nincs remény arra, hogy közülük bárki is túlélte.

A robbanás után a tűzoltók és a mentőegységek nagy erőkkel vonultak a helyszínre.

A rendőrség arra kérte a helyi lakosságot, hogy csukják be az ablakokat, és ne menjenek a szabadba. A gyár fölött még mindig sűrű füst gomolyog, de a tüzet már eloltották.

A robbanásban a korábbi hírekkel ellentétben

hat ember sérült meg, közülük ketten súlyosan, őket helikopterrel szállították a ljubljanai klinikai kórházba. Négy-öt személyről azonban nem tudnak.

A gyár igazgatója elmondta: ők nem a cég alkalmazottjai voltak, külső munkatársként foglalkoztatták őke

Vélhetően a robbanáshoz közeli konténerben tartózkodtak, de a tűz okozta magas hőmérséklete miatt a mentőszolgálatok még nem fértek a közelükbe hangsúlyozta, hozzátéve, hogy nagy valószínűséggel nincs remény arra, hogy közülük bárki is túlélte a balesetet.

Az igazgató jelezte:

a mérések szerint vegyi anyagok nem kerültek a levegőbe.

A tűz abban a helyiségben keletkezett, ahol az epiklórhidrin nevű alapanyagot tárolták – fűzte hozzá.

A szlovén környezetvédelmi jogszabályok szerint a Melamin-gyár a környezetre nézve nagyobb kockázatot jelentő üzemek közé tartozik. A régió egyik legnagyobb munkáltatójaként működő cég, amely közel kétszáz alkalmazottat foglalkoztat, elsősorban olyan nitrogéntartalmú festéket és lakkgyantát állít elő, amelyet a fa-, építő- és textiliparban használnak.

A robbanás helyi beszámolók szerint olyan erős volt, hogy a közeli épületek lakói is érezték.

Vladimir Prebilic, Kocevje önkormányzatának polgármestere az N1 szlovén kereskedelmi televíziónak úgy nyilatkozott: rendkívüli helyzet állt elő, és jelenlenleg tanácskozik a válságstáb.

Forrás: MTI

Nyitókép: YouTube/radiokrka