ukrán menekült Románia

Románia személyi számot és tartózkodási engedélyt ad az ukrajnai menekülteknek

Románia személyi számot és tartózkodási engedélyt ad az ukrajnai menekülteknek a háború elől menekülők átmeneti védeleméről szóló, március 4-én elfogadott európai uniós határozat alapján.

    A bukaresti kormány péntek esti ülésén hozott határozat értelmében Románia átmeneti védelemben részesíti (menedékesként ismeri el) a háború elől menekülő ukrán állampolgárokat – függetlenül attól, hogy mikor érkeztek. Emellett azokat az Ukrajnából február 24-e után érkezett hontalanokat, vagy harmadik országbeli állampolgárokat, akik jogszerűen tartózkodtak Ukrajnában.


    Az ukrajnai menekülteknek személyi számot ad és fényképes tartózkodási engedélyt bocsát ki a román bevándorlási hivatal (IGI). Akárcsak azoknak a külföldieknek, akik menedéket kérnek Romániától. Ez utóbbiaktól eltérően azonban az átmeneti védelmet nem kell kérvényezni, az automatikusan minden ukrajnai menekültet megillet – mutat rá a bukaresti kormány közleménye.


    A menedékes személyi adatait az átmeneti védelemről szóló európai uniós határozat hatályának megszűnése után egy évvel automatikusan törlik a román idegenrendészeti rendszerből. Kivételt képez, ha közben az illető további tartózkodási jogosultságot szerzett Romániában, vagy ilyen irányú kérelme elbírálásra vár.


    Az ukrajnai háború elől Romániába menekülő külföldiek szociális ellátásáról, és az őket segítő szervezetek támogatásáról már korábban döntött a román kormány. A március 7-i sürgősségi rendelet szerint minden, román területen maradó gyermeknek a román állampolgárokéval azonos joga van az ingyenes oktatásra. Az Ukrajnából érkező felnőtteket pedig immár munkavállalási vízum nélkül is alkalmazhatják a munkaadók.


    A román oktatási minisztérium csütörtökön ismertetett adatai szerint csaknem 400 ukrajnai diákot írattak be a romániai iskolákba. A munkaügyi minisztérium szombati közlése szerint a háború kezdete óta 346-tal emelkedett az ukrán állampolgárokkal kötött, hivatalosan bejegyzett munkaszerződések száma.


    Az Európai Unió Tanácsa március 4-én egyhangúlag fogadott el végrehajtási határozatot az ukrajnai háború miatt menekülni kényszerülők ideiglenes védelméről. Ezek alapján egyéni kérelmek vizsgálata nélkül is ideiglenes védelmet lehet biztosítani az unióba tömegesen beáramló, lakóhelyüket elhagyni kényszerülő embereknek. A határozat egyéves kezdeti időszakról szól. Szükség esetén legfeljebb kétszer egy évre meghosszabbítható. Az Európai Bizottság (EB) azonban bármikor javasolhatja az ideiglenes védelem megszüntetését is, ha azt az ukrajnai helyzet lehetővé teszi.

Forrás: MTI