Szigorítaná az ukrán menedékkérők segélyezését a bajor miniszterelnök
Markus Söder bajor miniszterelnök egy augusztus eleji interjúban arról beszélt, hogy a Németországba érkező ukrán menekülteknek csak alig harmada vállalt eddig munkát. A politikus azt is hozzátette: szigorítaná az Ukrajnából érkező menedékkérők segélyezését is, akik közül szerinte annak ellenére dolgoznak nagyon kevesen, hogy jól képzettek – derült ki az M1 Híradójából.
A német költségvetés nehézségeiről és a tervezett adóemelésekről beszélt augusztus elején a bajor miniszterelnök. Az interjú egy pontján az ukrán menekültekre terelődött a szó. Markus Söder arra utalt: felül kell vizsgálni a menedékkérőknek járó állami juttatásokat.
„Lehetőleg ne csak az ukrán menekülteknek, hanem az összes menedékkérőnek, aki a jövőben hozzánk érkezik. Nagyon kevés ukrán menekült dolgozik nálunk, pedig jó képzettséggel rendelkeznek ”
– jelentette ki Markus Söder az M1 híradójának beszámolója szerint.
„Elege lett az ukrán menekültekből a németeknek” – állapítja meg a Mandiner. Markus Söder nyilatkozata kapcsán azt írják: kiderült, hogy az ukrán menekülteknek eszük ágába sincs dolgozni, csak a segélyen élnek, ezért vetődött fel az, hogy megvonják tőlük a munkanélküli segélyt. A lap szerint az ukránok 563 eurót, átszámolva 220 ezer forintot kapnak Németországban, ami nagyjából 100 euróval több, mint a többi menedékkérő juttatása.
Kapcsolódó: Eurostat: tovább nőtt az uniós védelmi státusszal rendelkező ukrajnaiak száma
Forrás: hirado.hu
