Több száz német önkéntes és volt katona készül harcolni Ukrajnába

Németek százai titkosított csevegőcsoportokban értekeznek arról, hogy önként jelentkeznének az ukrán hadseregbe – számolt be a Business Insider.

A civil önkéntesek mellett a német hadsereg, a Bundeswehr tartalékosai, továbbá műszaki szakemberek is azt tervezik, hogy belépnek az ukrán „idegenlégióba”. Egyes leszerelt katonák állítólag már meg is érkeztek a háborús övezetbe – számolt be a Focus Online.

Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter vasárnap azt mondta, hogy eddig a világ 52 országából közel 20 ezren jelentkeztek, hogy fegyvert fognának Ukrajnában.

A német kormány nem fogja megakadályozni, hogy állampolgárai Ukrajnába utazzanak harcolni, és a német igazságszolgáltatás részéről sem kell következményektől tartaniuk – számolt be Nancy Faeser belügyminiszter szóvivőjére hivatkozva a Tagesspiegel honlapja.

A szóvivő hozzátette, hogy a belügyminisztérium csak azoknak a német állampolgároknak az ukrán vízumkérelme ügyében indít vizsgálatot, akiket a hatóságok korábbi tevékenységük alapján „szélsőséges érzelműnek” tartanak.

hirado.hu