Macron Putyin

Ukrajnáról is tárgyal a Kremlben Putyin és Macron

Oroszországban és Franciaországban közös az európai biztonságért érzett aggodalom – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök, amikor hétfőn a Kremlben fogadta francia hivatali partnerét, Emmanuel Macront.

Macron azt hangoztatta, hogy a párbeszéd az egyetlen lehetséges módja az európai biztonság és a stabilitás szavatolásának. Kifejezte reményét, hogy a Putyinnal folytatott tárgyalás eredményeképpen sikerül választ kapni a biztonsággal kapcsolatos kérdésekre mind Franciaország, mind Oroszország számára.

Putyin emlékeztetett arra, hogy a két ország éppen 30 éve írt alá megállapodást a kétoldalú különleges viszonyról, és hogy Macron hivatali elődjei fontos szerepet játszottak a „Grúzia Dél-Oszétia elleni támadása” után kialakult válság megoldásában, valamint az ukrajnai konfliktus megoldását célzó minszki megállapodások kidolgozásában és a „normandiai négyek” csoportjának megszervezésében. Az orosz vezető méltatta vendégének az ukrán válság rendezése és az európai biztonság érdekében tett erőfeszítéseit.

A két vezető, aki az elmúlt két hét alatt háromszor beszélt telefonon egymással az Ukrajna körül kialakult feszültségről és az orosz biztonsági garanciaigényekről, a zárt ajtók mögött folytatott tárgyalást követően sajtótájékoztatót fog tartani.

Marija Zaharova külügyi szóvivő a Pervij Kanal állami tévécsatornának nyilatkozva azt hangoztatta, hogy a NATO már évtizedek óta telepít haditechnikát és csapatokat az orosz határ közvetlen közelébe, ezért nem a Moszkvát ellenfelének nyilvánító szövetségnek kellene számontartania az Oroszország szuverén területén lévő csapatok létszámát és azok mozgását. Kifogásolta, hogy a NATO-tagállamok szankciós és politikai nyomást gyakorolnak az orosz félre, és megpróbálnak beavatkozni a belügyeibe.

Forrás: MTI

Kapcsolódó:

Peszkov: az oroszországi hadgyakorlatok miatt a szomszédos országoknak nem kell nyugtalankodniuk