Vang Ji

Vang Ji: párbeszédére van szükség a NATO, az EU és Oroszország között

Kína felszólítja a NATO-t és az Európai Uniót, hogy kezdjen átfogó párbeszédet Oroszországgal – jelentette ki csütörtökön Vang Ji kínai külügyminiszter a BRICS-országcsoport tagjainak videókonferencia formájában tartott találkozóján.

Az Oroszország, India, Kína, Brazília, és Dél-afrikai Köztársaság gazdasági együttműködési szövetségének tanácskozásán elhangzottakról a kínai külügyminisztérium számolt be.

Vang Ji figyelmeztetett, hogy az ukrajnai „krízis” komoly csapást mért a nemzetközi kereskedelem rendes működésére, az ellátási láncolatok stabilitására, s fenyegetést jelent a globális élelmiszer-ellátásra, valamint a pénzügyi és energetikai biztonságra. Reményét fejezte ki, hogy Moszkva és Kijev képesek lesznek felülkerekedni a nehézségeken, és folytatni tudják a béketárgyalásokat.

A kínai külügyminiszter hangsúlyozta, hogy a nyugati fegyverszállítások nem fognak békét hozni Ukrajnának,

a szankciók és a nyomásgyakorlás pedig nem fogják megoldani Európa biztonságpolitikai dilemmáit. Rávilágított, hogy az ukrajnai háború keltette válság elhúzódik.

A nemzetközi közösségnek együtt kell működnie a béke érdekében, a feleknek gyakorlati intézkedésekkel kell a konfliktus lehűtésén fáradozniuk, s nem olajat önteniük a tűzre” – mondta.

Arra figyelmeztetett, hogy a hidegháborús blokkmentalitás és a nyers erő politikája komoly veszélyt jelent a globális békére és biztonságra. „Napjainkban, amikor az államok egymásra vannak utalva, nem működnek az abszolút és kizárólagos biztonságra való törekvések” – hangsúlyozta a kínai diplomácia vezetője.

Mint mondta, a nemzetközi közösségnek el kell utasítani a hidegháború korszakának mentalitását és a zéró végösszegű játszmák logikáját,

s tiszteletben kell tartani minden ország nemzetbiztonsági érdekeit. Kijelentette, hogy egyetlen országnak vagy országcsoportnak sincs joga arra, hogy elszigeteljen más államokat.

Vang Ji egyben javaslatot tett a BRICS kiszélesítésére, s ezzel összefüggésben az új tagok felvételéhez szükséges szabványok és eljárások kidolgozására. Oroszországot a BRICS ülésén Szergej Lavrov külügyminiszter képviselte. A kínai tárca szerint az orosz diplomácia vezetője részletesen tájékoztatta az országcsoport tagjait a hadművelet fejleményeiről, illetve az ukrajnai helyzetről.

Forrás: MTI

Nyitókép: portfolio.hu