Donald Trump részvételével zajló rendezvényen lövöldöztek

Lövések dördültek el Washingtonban szombaton a hagyományos Fehér Házi Tudósítók Vacsorájának helyszínén, ahol Donald Trump elnök és az adminisztráció számos tagja is jelen volt.

A helyszíni beszámolók szerint a kiemelt személyek védelméért felelős Titkos Szolgálat őrizetbe vette a gyanúsítottat.

Az eseményt egy washingtoni szálloda báltermében rendezték kiemelt biztonsági intézkedések mellett. A zsúfolt teremből, ahol több száz vendég tartózkodott, a lövések eldördültét követően az adminisztráció tagjait és a védett személyeket azonnal kimenekítették, a vendégeket később evakuálták.

Donald Trump elnök nem sokkal később közösségi oldalán bejelentette, hogy az eseményt egy későbbi időpontban tartják meg, szavai szerint 30 napon belül.

A Truth Social-on megjelent beszámolója szerint ő azt javasolta, folytassák a vacsorát, de hozzátette, mindenben eleget tesz a rendvédelmi szervek iránymutatásának. Egyben elismerését fejezte ki a Titkos Szolgálat és a hatóságok munkájáért, és megerősítette, hogy az elkövető őrizetben van.

A Fehér Házi Tudósítók Vacsoráját minden évben megrendezik, Donald Trump első alkalommal vett volna részt, és a tervek szerint beszédet mondott volna.

Forrás: MTI

Nyitókép: az elfogott fegyveres támadó, Truth Social/Donald Trump

Kapcsolódó: