Zágráb hivatalosan is támogatja Vesna Pusic jelölését az ENSZ-főtitkári tisztségére

Szerző: | 2015.09.03., 17:17 | Világ

Zágráb hivatalosan is támogatja Vesna Pusic külügyminiszter jelölését az ENSZ-főtitkári tisztségére – erről döntött a kormány csütörtöki zárt ülésén.

Vesna Pusic a kormányülést követő sajtótájékoztatóján elmondta, az ENSZ decemberig minden főtitkárjelöltet meghallgat és valamikor jövőre, dönt a kinevezésről.

A jelenlegi főtitkár, a dél-koreai Ban Ki Mun megbízatása 2016 decemberében lejár.

A 62 éves politikus jelöléséhez hivatalosan még nem járult hozzá a horvát államfő, de az ebben a témában folytatott korábbi beszélgetéseikre hivatkozva Vesna Pusic kijelentette: “bízik Kolinda Grabar Kitarovic támogatásában”.

A miniszter utalt rá, nagyobb a valószínűsége annak, hogy nem választják meg, mint hogy megválasztják, de mint mondta: minden tőle telhetőt megtesz a cél érdekében.

Magában a kiválasztási folyamatban Horvátországnak lehetősége nyílik bemutatkozni. “Láthatóbbá válik, és egy olyan jelölttel állt elő a véleményem szerint, aki nem hoz szégyent az országra” – tette hozzá Pusic.

Emlékeztetett rá, hogy egy korábbi, nem formális kritériumrendszer szerint ezúttal Kelet és Közép-Európából kellene főtitkárt választani, mindemellett erősödik a támogatottsága annak is, hogy most első ízben női vezető kerüljön az ENSZ élére.

Pin It on Pinterest

Share This