Almanach együttes: „Nem vagyunk egy nagyképű banda”

„Lehet élni zene nélkül is. A sivatagon át is vezet út. De mi (…) azt akarjuk, hogy az ember ne úgy járja végig élete útját, mintha sivatagon menne át, hanem virágos réteken” – hirdette Kodály Zoltán.

Itt, Kárpátalján mi sem élünk sivatagban, hiszen számos együttes, kórus, zenész előadása színesíti a rendezvényeket, találkozókat, különböző eseményeket. A zene jelen van az élet minden területén: lakodalmakban, templomokban, temetéseken, születésnapokon, iskolákban.

Felhangolva című sorozatunk célja a kárpátaljai magyar zenészek bemutatása, s az, hogy közelebbről is megismerjük a színpadon látott előadókat. Betekintést nyerhetünk azok életébe, munkásságába, akik énekhangjukkal, hangszerükkel oly csodás módon hatni tudnak az emberi lélekre.

Hangolódjanak hát a kárpátaljai magyar zenészekre, és kísérjék figyelemmel hírportálunk legújabb interjúsorozatát!

 

Szépek, fiatalok, tehetségesek és szerények. Ezzel a négy szóval jellemezném az Almanach együttes tagjait, akikkel megalakulásukról, fellépéseikről, terveikről, a zenéről és kedvenc zenészeikről beszélgettünk…

– Mutatkozzatok be röviden: hogy hívnak titeket, honnan származtok, mivel foglalkoztok?

Betti: Deák Bettinának hívnak. Izsnyétén születtem és jelenleg is ott élek családommal. A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola harmadéves angol szakos hallgatója vagyok.

Réka: Máté Réka vagyok. Kaszonyban születtem, de jelenleg Izsnyétén élek a férjemmel, aki a község református lelkésze. Angoltanárként dolgozom a Nagyberegi Református Líceumban, emellett a II. RF KMF 5. évfolyamos magyar nyelv és irodalom szakos hallgatója vagyok, tavaly szereztem diplomát ugyanezen intézmény angol nyelv és irodalom szakán.

Dávid: Simon Dávid vagyok, Szernyén születtem, ott is élek, de időm legnagyobb részét Beregszászban töltöm tanulmányaim miatt, amit a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola angol tagozatának 4. évfolyamán folytatok.

Viki: Bodor Viktória vagyok. Izsnyétén születtem és itt is élek. Óvodapedagógusnak tanulok a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán, 4. évfolyamon. Nemrég kezdtem el óvónőként dolgozni a Munkácsi 17. Számú Óvodában.

– A zenélés fontos szerepet tölt be életetekben. Mikor találkoztatok először a zenével?

Dávid: Gyerekkoromban nem tanultam zenét. 15 évesen viszont elkezdtem ismerkedni a gitárral. Azóta is folyamatosan tanulok. Zenei „pályafutásomat” a Siloám nevű dicsőítő együttesben kezdtem Vikivel és Bettivel együtt.

Viki: A zenével közelebbről 2. osztálytól kezdtem el ismerkedni, amikor bejelentettem a szüleimnek, hogy beiratkoztam zeneiskolába. Zongorán, harmonikán tanultam játszani, idővel pedig ének szakra is beiratkoztam. A zeneiskola után elhanyagoltam a hangszereken való játszást, de az éneklést nem hagytam abba. Kisebb korom óta máig az Izsnyétei Református Ifjúsági Kórusban szolgálok, továbbá a Siloám dicsőítő együttesben is énekeltem. Az együttes sajnos feloszlott, de az Úr még tartogatott valamit mindannyiunk számára, amiért nagyon hálás vagyok. Mióta az Almanach együttesben énekelek, újra elkezdtem zongorán játszani, gyakorolni, és behozni azokat az éveket, amelyeket kihagytam. A zene az egyik dolog az életemben, ami boldoggá tesz.

Réka: Hétévesen barátkoztam meg a zenével, mikor szüleim zeneiskolába írattak. Hegedűre és gitárra jártam, egy időben zongoraleckéket is vettem. A zeneiskola befejezése után főként gitáron játszottam, az Ébredés nevű keresztyén együttes tagja voltam három évig, Megmentettél címmel egy lemezünk is megjelent. Az együttes azóta sajnos feloszlott, így jelenleg kizárólag az Almanachban tevékenykedem.

Betti: A zenével hatéves koromban találkoztam először, amikor Izsnyétén indult egy zeneiskola. A szüleim be is írattak zongorára, pár évvel később az éneklést is elkezdtem komolyabban tanulni. Nem kellett sok idő ahhoz, hogy megszeressem a zenét. Most is, ha ki akarok kapcsolódni, leülök a zongorához és zenélek valamit.

– Többen már ismertétek egymást. Betti és Viki, ti egy udvarban nőttetek fel, közös együttesben zenéltetek Dáviddal. Végül hogyan született az Almanach együttes?

Réka: 2013 áprilisában a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán egy teaházat szerveztek, ahova meghívtak, hogy énekeljünk. Viki és én a KRISZ-pontban laktunk. Hallottam, hogy ő szeret énekelni, és jól is csinálja. Megkérdeztem, hogy társulna-e hozzám. Beleegyezett, így kezdtünk el megzenésített verseket énekelni. Dávid mindkettőnknek régi barátja volt, meghívtuk őt is. A Kicsi Hang, Kávészünet együttesek dalait adtuk elő. Pozitív visszajelzéseket kaptunk, újabb felkéréseink voltak. Később Betti is a KRISZ-pontba költözött. Viki kérte, hogy hívjuk meg őt is, mivel szépen énekel és zongorázik. Betti beleegyezett. Ekkor már eldöntöttük, hogy komolyan csináljuk: elkezdtünk saját dalokat írni, mert nem maradhattunk sokáig úgy, hogy csak más feldolgozásait adjuk elő. 2014 óta írunk saját zenét versekhez, és mára már szinte csak azokat játsszuk.

– Melyikőtök a zeneszerző?

Réka: Eddig főleg én voltam, most már Viki is becsatlakozott, már két megzenésítést is írt. Ugyanakkor nem mondhatom, hogy én vagyok az egyedüli, aki megírja. Az alapdallam az enyém, de mindenki hozzátesz valamit: sajátos stílust, ritmust, saját ötletet… Mindig valami jobb sikeredik a végén, mint amit én az elején kitaláltam. Inkább közös munkának nevezném a zeneszerzést.

Dávid: Például, Réka megzenésítette Dsida Jenő Csend van című versét. Egy lassú, melankolikus hanglejtésű dallamnak indult. Én poénból elkezdtem gyorsabban játszani, és mindenkinek megtetszett ez a változat. Így ez lett a legpörgősebb dalunk.

– És miért pont a versek?

Réka: Mondhatnám, belekényszerültünk egy helyzetbe, és ez a helyzet szerettette meg velünk a verseket. Vagyis felkértek, hogy énekeljünk megzenésítéseket. Nagyon megszerettük ezt a műfajt. Elkezdtünk ilyen típusú dalokat hallgatni, észrevettük, hogy ez mennyire jó, mennyire másképpen lehet megközelíteni a verseket.

 – Ki a kedvenc költőtök?

Viki: József Attila, Ady Endre.

– Saját dalaitok közül melyik a kedvencetek?

Betti: József Attila Reménytelenül című verse. Mély érzéseket vált ki. Az emberek visszajelzéseiből is azt kaptuk, hogy nekik is nagy kedvencük ez a dal.

– Úgy gondolom, már sokan kérdezték tőletek, hogy miért pont az Almanach nevet választottátok.

 Betti: Sokáig gondolkodtunk, hogy mi lenne a megfelelő, ránk illő név. Aztán egy délután Réka felvetette, hogy mit szólunk az Almanachhoz. A szó jelentése évkönyv. Úgy gondoltuk, hogy ebbe az évkönyvbe írjuk bele a mi megzenésített verseinket. Így ez maradt meg.

– Dolgoztok, tanultok, zh-kat írtok, önkéntes munkát végeztek… Mikor van időtök a próbákra?

Viki: Általában fellépések előtt szoktunk próbálni többször. Persze, ha van időnk, máskor is összejövünk.

Dávid: Mivel Réka és Viki már dolgoznak, így én és Betti igyekszünk hozzájuk alkalmazkodni.

– Milyen gyakran jöttök össze?

Dávid: Fellépés előtt akár heti háromszor is, nyugodtabb időszakban ritkábban. Akkor inkább megbeszélés miatt gyűlünk össze, újabb ötleteket osztunk meg vagy éppen a fellépéseink sorrendjét. Ha van új dal, akkor azt gyakoroljuk.

– Milyen gyakran léptek fel?

Dávid: Ha átlagosan nézzük, akkor havonta körülbelül háromszor-négyszer. Volt olyan hetünk is, amikor egy hét alatt háromszor léptünk fel, de olyan is előfordult, hogy három hétig nem énekeltünk.

– Hova hívnak meg leggyakrabban? Milyen korosztály előtt léptek fel?

Réka: Ez nagyon vegyes. Voltak főiskolás alkalmak: konferenciák, jótékonysági fellépések. Ifjúsági vagy családi napon is énekeltünk.

Viki: Debrecenben is voltunk már, ahol egy teaházban léptünk fel. Nyíregyházán is énekeltünk.

Réka: Kiemelném még a főiskolás öregdiák-zenésztalálkozókat, azok a legjobb fellépéseink közé tartoznak.

Egy új ötlet alapján kárpátaljai középiskolákban rendhagyó irodalomórákat tartunk. Ősz folyamán hat helyen is megfordultunk. Most tavasszal újra szeretnénk egy hasonló programot megszervezni, mert azt tapasztaltuk, hogy van rá igény, hiszen a gyerekek arcán is láttuk, hogy teljesen belefeledkeznek abba, amit csinálunk. Érdeklődnek és hálásak.

– A közönség hálás, érdeklődik… Mégis mi jelenti számotokra a legnagyobb biztatást?

Dávid: Én általában nem énekelek, így több alkalmam van arra, hogy megfigyeljem a közönséget. Számomra a legfontosabb látni az arcokon, hogy át tudják adni magukat annak, amit csinálunk, és látni a szemükben, hogy tényleg tetszik nekik és élvezik, amit hallgatnak. Ezenkívül természetesen a személyes dicséretek is jólesnek. Nem vagyunk egy olyan nagyképű banda, hogy ne lehessen odajönni hozzánk. Szívesen fogadjuk a visszajelzéseket.

Réka: Nekem az a legnagyobb dicséret, amikor személyesen odajönnek, és azt mondják az általunk megzenésített dalra, hogy ezt biztosan valamilyen híres együttestől vettük át.

– A szüleitek (házastárs) mit szólnak ahhoz, hogy együttesben zenéltek?

Viki: Nagyon büszkék ránk. Egy-egy fellépésen, vagy amikor meghallgatják egy-egy videónkat, látom, hogy anyukám takargatja a könnyeit. Apukám is zenész, ezért talán ő a legbüszkébb. Örül, hogy én folytatom.

Dávid: Az én szüleim is ugyanúgy büszkék rám. Örülnek, hogy felhasználom a kapott talentumokat. Jó, hogy ezt a támogatást megkapom tőlük.

Réka: A férjem is szeret zenélni, dalokat is ír. Így hát mindenben támogat. És nem csak engem, hanem az egész csapatot. Például, ha nincs, akivel elmenjünk egy-egy fellépésre, akkor szívesen elvisz. Azt tudom mondani, hogy hála Istennek, mindegyikünk mögött van egy jó háttér.

– A családtagok támogatása nagyon fontos, de van-e komolyabb támogatója az együttesnek, aki anyagilag segít?

Réka: Sajnos nincs. Nehéz a zenésznek Kárpátalján. Amit én látok: egy zenész akkor tud megélni, ha lakodalmakban zenél. Amit mi csinálunk, az nem egy jövedelmező dolog.

– Milyen terveitek vannak a jövőre nézve?

Viki: Legelső tervünk az, hogy összegyűjtsünk tizenkét dalt, mivel szeretnénk kiadni egy lemezt. Sajnos ehhez sincs támogatónk.

Réka: Próbáltunk pályázni is, de eddig csak olyan támogatandó kategóriákat találtunk, mint a népzene, komolyzene. Igyekszünk továbbra is szemmel kísérni a lehetőségeket. Amíg nincs minőségi hangfelvételünk, addig nem tudjuk elvárni a többiektől, hogy hallgassanak minket.

Betti: Kivétel nélkül minden fellépésünk után megkérdezik, hogy van-e CD-nk, mert vennének. Sajnos eddig mindenkinek azt kellett válaszolnunk, hogy még nincs.

– Amellett, hogy nagyon szerettek zenélni, van-e hobbitok?

Dávid: Szeretek nyelveket tanulni, utazni. Ha időm engedi, szívesen sportolok: foci, röplabda stb.

Betti: Én is szívesen tanulok nyelveket, szeretek gyerekekkel foglalkozni. Izsnyétén nemrégiben megnyílt az Örömhír klub (evangelizáció és játszóház), ahol szívesen segítek.

Viki: Én is nagyon szívesen vagyok gyerekek között. Az ifjúsági munka is feltölt. Szívesen olvasok. Én is szeretem a nyelveket. Most éppen az angolt és az ukránt igyekszem tökéletesíteni. És nagyon szeretek filmet nézni.

Réka: Mostanában a tanulás és a munka mellett nem nagyon jut időm hobbira, de szeretek olvasni. Mivel nyelvész vagyok, én is szeretnék minél több nyelvet megtanulni, most éppen a norvéggal küszködök. Minden álmom, hogy megtanuljak egy különleges nyelvet.

– Milyen zenét hallgattok szívesen?

Réka: Én nem szeretem a popzenét. Kivételt jelent a Florence and the Machine, ő a nagy példaképem, a frizurám is már arra utal. Nagyon szeretem a Mumford and Sons együttes dalait, akik country, folk, blues stílusban zenélnek. Verszenészek között az abszolút példaképem a Misztrál együttes.

Dávid: Eléggé széles az általam hallgatott zenék skálája: a „lányos” zenéktől egészen a heavy metalig terjed. Kedvenceim a Dave Grohl (Foo Fighters), Walk Off The Earth, Coldplay. Verséneklők közül nagyon szeretem a Kávészünet együttest, volt is alkalmam valamennyire összebarátkozni velük, amikor Beregszászban adtak koncertet.

Betti: Hangulatomtól függ. Szívesen hallgatom Beyonce, Ed Sheeran, Adele, OneRepublic, Coldplay, a Three Days Grace dalait.

Viki: Kedvenc zenei stílusom a rock, azon belül leginkább a pop rock, de nagyon sokféle zenét hallgatok, a lényeg, hogy megfogjon. Kedvenceim a Maroon 5, OneRepublic, Ed Sheeran.

– Van-e kárpátaljai zenész példaképetek?

Réka: Nekem mindig is példaértékű volt a vári Kovács Sándor és családja. Nem egy mindennapi dolog az, amit és ahogyan csinálnak. A gyerekeken keresztül próbálják átvinni a hagyományőrzést, a munkásságukat. Ezzel segítik elő, hogy Kárpátalján megmaradjon az, amit értéknek és kultúrának nevezünk.

Viki: Én a Credo együttest emelném ki. Sajnálom, hogy már nem nagyon szoktak fellépni. És nagyon büszke vagyok Antoni Norbira, aki izsnyétei lakos, Debrecenben tanul, de már operaénekes és jelenleg éppen Európában turnézik.

Dávid: Én az Antal házaspárt kedvelem. Megható keresztény dalokat énekelnek. Volt rá alkalmunk, hogy együtt lépjünk fel. Akit még megemlítenék, az a Beregszász Dixieland Band. Tetszik a stílusuk.

Viki: A népi együttesek között is sokan vannak, akik tehetségesek: Csipkés, Sodró együttesek, Kokas Banda. Én nagyon szeretem a hagyományőrzést.

 

Bundáné Fehér Rita

Kárpátalja.ma