Magukról énekelnek – Interjú a Ráti Szent Mihály Gyermekotthon Zenedéjének tagjaival

Ivaskovics József ungvári zenetanár, zeneszerző, a Credo verséneklő együttes vezetője, a Kárpátaljai Magyar Egyházi Kulturális Újjászületési Zene- és Képzőművészeti Credo Alapítvány elnöke, körülbelül öt éve rendszeresen tart zeneórát a Ráton található gyermekotthon neveltjei számára.
Hogyan szerveződött egy jó zenekar az árva gyerekekből? Minden úgy történt, mint a mesében. Jött egy Jóska bácsi nevű jó tündér, és a gyerekek élete megváltozott. Nem hiába mondják, hogy a szeretet csodákra képes…

Az interjúban a soktagú zenekart Balogh József (17 éves), Dán Miklós (14 éves), Markovics Izolda (13 éves), Markovics Angi (12 éves), Markovics Adri (10 éves) képviseli vezetőjükkel, Ivaskovics Józseffel.

– Jóska bácsi, hogyan ismerkedett meg a gyermekotthon lakóival?

Jóska bácsi: Ez egy hosszú történet. Egy budapesti újságíró barátom jelezte, hogy van Ráton egy gyermekotthon, és mindenképpen jó lenne meghívni a csapatot a táborunkba, a Credo Fesztiválra, ahol egy hét alatt a Credo Alapítvány zeneművészeti csoportjainak és barátainak az esti koncertjein túl egész napos népzenei és néptáncképzés is folyik. Szívesen meghívtam őket. Így ismerkedhettem meg a gyerekekkel közelebbről.
Volt közöttük egy kisfiú, aki állandóan belém kapaszkodott, mindenhova utánam jött. Több bosszúságom is volt éppen: indulnunk kellett a Credóval egy fellépésre, közben nem hozták meg a kenyeret a táborozók számára. Így nem volt időm foglalkozni a kisfiúval. Azt mondtam neki, hogy menjen már, hagyjon békén. Ő elment, de engem nagyon bántott ez az eset. Egy hónap elteltével elhatároztam, hogy meglátogatom az otthont, és egy kicsit gitározok a gyerekeknek, hogy helyrehozzuk a hibát. Elmentem, és…

– Ott maradt…

Jóska bácsi: Igen. Nem hittem volna, hogy ennyire fogékonyak a zenére az itt élő gyerekek. Tele vannak energiával, tudásvággyal és szeretettel… Alig várják, hogy foglalkozzanak velük, lekössék őket.

99301_0

– Gyerekek, ti hogyan emlékeztek vissza a kezdetekre?

Miklós: A táborban, ahova meghívtak, sokat énekeltünk, táncoltunk. Nagyon megtetszett nekünk. Különböző hangszereket próbálhattunk ki, én például a gitározást gyakoroltam. Megkértem Jóska bácsit, hogy segítsen nekem, és ő szívesen tanított.

B. József: Jóska bácsi hozott nekem egy gitárt. Ez volt életem első hangszere. Ő tanított meg játszani rajta. Ennek köszönhetően értem el azt, hogy ma a zeneművészeti szakközépiskolában tanulhatok gitár szakon.

– Milyennek ismertétek meg a zenetanárotokat?

Adri: Az elején, amikor még nem tudtam, hogy ki az a Jóska bácsi, egy kicsit félelmetes volt, de közben megismertem és már szívesen jöttem a próbákra.

Miklós: Vicces. Jó humorérzéke van. Jó zenész.

Angi: Jó tanár, mert mindenkit megtanított énekelni.

B. József: Egy jó ember. Türelmes.

Izolda: Jó fej. Mindenhova elvisz. Jó vele hülyéskedni.

Angi: Láttam, hogy egy nagyon kedves ember.

99301_2

– Néha azért szigorúan is rátok szól?

B. József: Dehogyis! Nem szokott.

Angi: Sosem kiabál, nem mondja, hogy nem jól csináljuk. Ha nem sikerül az éneklés, akkor szépen szelíden megmondja, hogy mit hogyan tegyünk. Ő nem szigorú.

– Mi a szerepetek a Zenedében?

B. József: Gitározok, de énekelni is szoktam.

Izolda: Énekelek. Korábban megpróbáltam a gitározást, de az nem ment.

Angi: Tangóharmonikázni tanulok, és persze, emellett énekelek.

Adri: Félévig gitároztam, aztán abbahagytam. Most csörgőzök és dobolok.

– Jóska bácsi hogyan választotta ki a jó hallással rendelkező gyerekeket?

Angi: Ő mindenkiből kihozza a jó hangot.

– Milyen gyakran gyakoroltok?

Miklós: Mi, nagyobbak hetente egyszer, mert elfoglaltak vagyunk. A kicsik hetente háromszor is összejönnek.

– Előfordul, hogy nincs kedvetek a zeneórához?

Angi: Nem. Sokkal jobb zenélni Jóska bácsival, mint tanulni.

– Hogyan zajlanak a próbák?

B. József: Nekem nagyon tetszenek a próbák. Szeretek gitározni. Nem tudom, hogy Jóska bácsinak hogyan sikerül megtartani az énekórát, miközben a hangszeren való játszást is tanítja. Előfordult, hogy én helyettesítettem őt, de nekem nem sikerült olyan jól. Nehéz volt mindenkire egyszerre odafigyelni. Jóska bácsi nagyon jól csinálja.

99301_3

– A gyerekek nagyon szeretik a próbákat. Jóska bácsi hogy érzi magát egy-egy zeneóra alkalmával? Hogyan tud ennyi gyerekkel egyszerre foglalkozni?

Jóska bácsi: A gyerekek nagyon aranyosak és az életkedvük példaértékű. Öröm van a lelkükben! Ez fantasztikus! Az is igaz, hogy elfáradok. Amikor egy-egy próba után hazamegyek, egy órán keresztül nem mer senki sem hozzám szólni. Mindent kikapcsolok. Sajnos ez az időhiány miatt van. Az a legnagyobb gondom, hogy nincs időm arra, hogy gyakrabban jöjjek, így egyszerre kell próbálnunk.
Eleinte hetente csak egyszer jöttem, most már lassan négyszer is jövök: háromszor zenélünk, egyszer pedig filmet nézünk közösen.

– Hol szokott fellépni a Zenede?

Izolda: Leggyakrabban Magyarországon és Kárpátalján. Felléptünk már Ráton, Kisgejőcön, Csapon, Beregszászban.

Jóska bácsi: De koncerteztünk már Felvidéken: Pozsonyban, Révkomáromban stb., Augsburgban, Bécsben is. A gyerekek szeretnek utazni. A szervezők – a gyermekotthon vezetői, azaz a Biró család – ügyesek, kihasználják az alkalmat, ha meghívnak valahova. A gyerekeknek is nagy élmény, hogy olyan emberekkel találkozhatnak, akik megdicsérik őket. Ilyenkor úgy érzik, hogy ugyanolyan emberek, mint bárki más. Ez pedig tartást ad nekik.

– Milyen érzéssel tölt el benneteket egy-egy fellépés?

Izolda: Előtte és közben félek, hogy elrontom, de a végén mindig meg vagyok elégedve a fellépéssel. Emellett örülök, hogy megmutathatom másoknak, mire vagyok képes.

Angi: Nagyon jó. Mindenki engem figyel. Izgulok is amiatt, hogy jól fogok-e énekelni.

Adri: Mindig örülök, ha felléphetünk.

99301_4

– Milyen dalokat énekelnek?

Jóska bácsi: Többnyire az alkalom határozza meg. Olykor a Credo dalait adjuk elő, de van, amikor inkább a gyerekdalok dominálnak. Azt vettük észre, hogy az emberek azt szeretik, ha magunkról énekelünk. Tehát olyan énekeket adunk elő, amelyekhez valami közünk van, például Kárpátia-dalokat, vagy a Nélküled címűt az Ismerős Arcoktól. A Keleti-Kárpátok már szinte a himnuszunkká vált.
A gyerekek nagyon szeretik az anyák napi műsort, ilyenkor az elképzelt anyukájuknak énekelnek. Eleinte félve kezeltem ezt a témát, nem tudtam, milyen érzések vannak bennük. Aztán rájöttem, hogy nekik ez nagyon fontos, talán fontosabb, mint bármi más.
Ezenkívül van a karácsony előtti jótékonysági koncertünk. Ilyenkor ajándékozást is szervezünk a gyerekeknek. Ők leírják, hogy mit kérnek, írnak levelet, és idén például a magyar miniszterelnökség munkatársainak hála, mindenki megkapta azt, amit kért. Pedig voltak olyan lehetetlen kívánságok, mint például egy laptop, egy mobiltelefon. Hát így élünk.

– Gyerekek, melyik a kedvenc dalotok, amelyet mindig szívesen énekeltek, vagy szeretnétek elénekelni?

B. József: A Gyöngyhajú lány. Azt elő is szoktam adni.

Izolda: Én a gyors dalokat szeretem. A legjobb a Keleti-Kárpátok. Egyébként azokat a dalokat szeretem, amelyek a hazáról szólnak.

Angi: Legyetek jók, ha tudtok, Keleti-Kárpátok.

Adri: Még most is mesebeli Erdély. Egy táborban elénekeltem ezt a dalt, és megválasztottak az Év Hangjának.

– Van egy Piroska és a farkas című színdarabotok. Színészkedni is szoktatok?

Izolda: Ez egy zenés színdarab, többnyire énekelünk benne. Habár én inkább csak beszélek, mivel a mesemondó szerepét kaptam meg.

Angi: Én is szerepeltem a Piroska és a farkasban, én voltam a pillangó, és nekem is énekelnem kellett, és persze színészkedni is.

Adri: Én pedig nyuszit alakítottam a színdarabban. Nagyon élveztem, hogy részt vehettem benne, jó lenne több helyen is előadni.

– Józsi, a nagyobbak veled együtt egy musicalben is szerepelhettek. Ez hogyan jöhetett létre?

B. József: Eddig két musical volt, amelyben szerepeltünk: a Valahol Európában és az István, a király. Néhány évvel ezelőtt jött Magyarországról egy színjátszó diákcsapat, és mi csatlakoztunk hozzájuk mint gyerekszereplők. Két hétig gyakoroltunk a beregszászi amfiteátrumban, majd ott is adtuk elő a Valahol Európában címűt.
Az István, a király címűben való szereplésünk is hasonló módon alakult, csak egy másik csapattal. Van a csobánkai tábor a Cserkészparkban Budapesten, ott hívott meg bennünket Szűcs Balázs atya a fellépésre. Három hétig gyakoroltunk, majd Szerbiában adtuk elő az előadást.

– Nemrégiben a közösségi oldalakon megjelent a Zenede legújabb videoklipje.

Jóska bácsi: Ez mostanában készült. Magyarországról indult egy akció, melynek lényege, hogy mindenki énekelje el az Örökség című éneket. Gondoltuk, hogy jó lenne, ha mi is beszállnánk ebbe a programba.

– Mit sikerült elérni, megvalósítani a Zenede megalakulása óta?

Jóska bácsi: A kezdeti döcögősen induló foglalkozások lassan egységbe kovácsolódtak. Józsi és Miklós most már az Ungvári Művészeti és Közművelődési Koledzs tanulója, ennek nagyon örülök. A többieken is látszik, hogy a foglalkozás, a zene, a fellépések sorozata adott egy bizonyos önbizalmat. Úgy érzem, hogy bármerre mennek, az utazás jó hatással van rájuk.

99301_5

– Honnan szereztek hangszereket?

Jóska bácsi: Volt egy jótékonysági koncertünk, a bejött pénzből vettünk három gitárt. Ekkor kezdett együttessé válni a csapat. Énekeltünk Felvidéken, az ott befolyt összegből beszereztünk egy basszusgitárt. A beregszászi jótékonysági koncert után meglett a dobszerelésünk. Minden éven benyújtok egy pályázatot a BGA-hoz, amit többnyire pozitívan bírálnak el, így sikerült egy zongorát és hangberendezést vásárolni, Óperencián túli barátainknak hála elég jó kis hangstúdiót is ki tudtunk alakítani (amit folyamatosan fejlesztünk), melyben már négy lemezt is felvettünk, sőt a szalókai református kórus lemeze is itt készült…

– Mik a terveik a jövőre nézve?

Jóska bácsi: Nincsenek komolyabb terveink. Szeretnénk, hogy a fellépéseink jól sikerüljenek. Amíg ez így megy, addig jó. Ez egy mozgó, folyton változó csapat: amikor már elértünk valamit, akkor a nagyobbak kirepülnek és jönnek a fiatalabbak. Tulajdonképpen az a célunk, hogy a mindennapokban együtt legyünk, együtt énekeljünk, örüljünk egymásnak, hiszen számukra ezek az énekórák a szabadidőt jelentik. Csörömpölhetnek, hangoskodhatnak, szabadon érezhetik magukat. Erre nagy szükségük van. Eleinte volt mindig egy felnőtt a próbákon, hogy segítsen fegyelmezni a gyerekeket, de engem ez zavart, feszélyezett, hiszen a zene az a szabadság, a gyereknek meg kell nyílnia, ha zenélni szeretne.

– Szeretnétek-e a jövőben is folytatni a zenélést? Esetleg komolyabb szinten?

Miklós: Még nem tudom. Már eszembe jutott, de még nem döntöttem.

B. József: Ez egy nehéz kérdés. Szívesen zenélek, de egyébként informatikus szeretnék lenni.

Izolda: Nem tudom, de énekelni még sokáig szeretnék.

Angi: Igen. Híres harmonikás szeretnék lenni.

Adri: Én énekes vagy óvónő szeretnék lenni.

– Mostanában milyen fellépésekre készül az együttes?

Adri: Júniusban lesz egy esküvő, melyen fellépünk.

Jóska bácsi: Május 28-29-én gömöri turnéra készülünk, hét helyszínen lépünk fel, a záró rendezvényen a Kormorán előzenekaraként, úgyhogy most sokat gyakorolunk.
(https://www.facebook.com/events/985071014923032/ )
A Szent Mihály Gyermekotthon lakói ez alkalomból egy egész hétvégére érkeznek Gömörbe, és adnak koncertet Tornagörgőn, Várhosszúréten (Berzétével egyetemben), Szilicén, Beretkén, Szalócon, Pelsőcardón és Lekenyén.
A felvidéki önkéntes találkozóra Lekenyében május 29-én kerül sor a III. Családi délután keretén belül. A kárpátaljai gyermekek részére a Kormorán frontemberei – Vadkerti Imre, Fehér Nóra és Szűcs István – jótékonysági koncertet adnak.

Bundáné Fehér Rita
Kárpátalja.ma