FilmKalauz: Egykutya

Dráma is, komédia is, ízig-vérig valós. És közben percről percre betelik a pohár. Rovatunkat az idén októberben debütált Egykutya című magyar játékfilmmel indítjuk.

Az Oscar-díjas Deák Kristóf 2025-ben ismét erős filmet tett le az asztalra – esetünkben fel a vászonra. Az Egykutya bemutatóját október 2-án tartották. A 97 perces alkotás szinte teljes egészében egy térben játszódik, négy szereplővel. A film az azonos című nagysikerű színdarab alapján készült.

Deák Kristóf új művében egy örökérvényű témát feszeget: az élet értelmét. Van-e, és ha igen, mi lenne az. Erre a kérdésre keresi a választ négy barát, akik évek óta nem találkoztak.

A cselekmény Budapesten játszódik napjainkban. Patrícia (Döbrösi Laura) a lakására hívja volt egyetemi barátait, akik az évek során teljesen más életutat jártak be. Vica (Tenki Dalma) kétgyermekes édesanya, és általánosságban ez is teszi ki az életét. Nóra (Bakonyi Alexandra) a kulturális világ elismertje, befutott festőművész. Honda (Tóth Károly) a pénzügyben és befolyásos emberek között jártas. Ahogy egyre több idő telik – és bor fogy – a társaságban, egyre többet tudunk meg.

Egy tér, több szereplő, sok probléma

Ahogy a téma, úgy az egy térben több szereplős színre vitel sem első a filmtörténetben. Hasonló volt 2011-ben Az öldöklés istene című film, amely alapján 2019-ben színdarab készült a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színházban, Forráspont címmel. A premierről hat évvel ezelőtti írásunkat IDE KATTINTVA olvashatják el.

Miért érdemes mégis rászánni másfél órát az Egykutyára?

Témája ellenére mellőzi a didaktikusságot. Egyetlen viharos éjszaka történéseit látjuk, de egy teljes évtized tárul fel a szemeink előtt. Minél előrébb haladunk az időben, annál többet tudunk meg a múltról, és annál inkább értjük meg a szereplők jelenét, valamint feltételezett jövőjét. Szórakoztat és elgondolkodtat, mindezt másfél órában, rengeteg fordulattal.

Értékelése

Az Egykutya a legnépszerűbb filmes internetes adatbázis, az Internet Movie Database (IMDb) oldalán 10-ből 7,2-re áll. A Port magyar filmes fórumon hasonló értékelést – 7,3-at – kapott. A Magyar Filmadatbázison (Mafab) voltak a legszigorúbbak Deák Kristóf filmjével szemben, ott 100-ból 57%-ot kapott.

Az Egykutya jelenleg több magyarországi moziban tekinthető meg. A film korhatáros, 16 éven aluliak számára nem ajánlott.

Sz. Kárpáthy Kata

Kárpátalja.ma

Amennyiben szeretne egy Önnek kedves filmről olvasni ajánlást, küldje el javaslatait a karpatalja.ma@gmail.com e-mail-címre.