Kiállítás nyílt a kommunizmus kárpátaljai egyházi áldozatairól

A kommunista diktatúrák áldozatainak emléknapján, február 25-én kiállítás nyílt a kárpátaljai egyházi áldozatokról a beregszászi Ortutay Elemér Görögkatolikus Központban. A megnyitót szűk körben, a járványügyi szabályokat betartva tartották meg. Az Ortutay-kollégium diákjai mellett csak néhány vendég vett részt a megemlékezésen.

A kárpátaljai egyházüldözés történetét feldolgozó „Egyházüldözés Kárpátalján 1944–1991” címet viselő tárlat anyagát – mely zömében a görögkatolikus áldozatokról szól – a Szolyvai Emlékbizottság állította össze és ajándékozta az Ortutay-központnak. Ezzel állítanak emléket annak a 124 kárpátaljai görögkatolikus papnak, akiket 1944–1949 között tartóztattak le a kommunista hatóságok. Közülük 28-an sohasem tértek haza. További 49 hitvalló papnak – akiket ugyan nem ítéltek el – megtiltották a lelkészi tevékenységet.

A jelenlévőket Marosi István görögkatolikus pap, az Ortutay-kollégium vezetője köszöntötte. Felhívta a figyelmet arra, hogy a kommunista rezsim kárpátaljai áldozatai nemcsak civilek voltak, hanem valamennyi történelmi egyházból kerültek ki hitvallók és mártírok.

Fotó: Bodor Dominik

Szilágyi Mátyás, Magyarország Beregszászi Konzulátusának főkonzulja az emlékezés fontosságát emelte ki, Gyurkovics Tibor versét idézve:

Még nem késő

fönnmaradni

még nem késő

megtanulni

ki volt Ady ki a Krúdy

titkos történelmet bújni

valójában kik vagyunk mi

még nem késő

összefogni

versbe bújni tudakolni

mi az ember mi a nemzet

még nem késő

fönnmaradni

még nem késő

az embernek

a nemzetnek

boldogulni.

Dupka György, a Szolyvai Emlékbizottság elnöke elmondta, hogy a most bemutatott anyag annak a dokumentum- és fényképgyűjteményből összeállított anyagnak része, melynek másik két eleme a munkácsi várban és a tiszabökényi Árpád-házi Szent Erzsébet templomban található.

Fotó: Bodor Dominik

Orosz Ildikó, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Tanárképző Főiskola elnöke személyes, családi vonatkozású történetekkel tanította a jelenlévő fiatalokat arra, hogy mindaz, ami a szovjet érában történt, nemcsak azok életére volt hatással, akik elszenvedői voltak a terrornak, hanem a következő generációk fejlődését is befolyásolta.

„A múltban lehet, hogy megnyomorítottak bennünket, de az, hogy itt lehetünk, annak a jele, hogy tenyerén hord bennünket ma és holnap is az Isten” – biztatta szintén a fiatalokat Demkó Ferenc, a Beregszászi Magyar Esperesi Kerület helynöke.

A megnyitó zárásaként a résztvevők imádkoztak az elhunytak lelki üdvéért.

A tárlat az Ortutay-központ állandó kiállításaként bármikor megtekinthető.

Marosi Anita

Kárpátalja.ma