Elfelejtett ősök árnyai
A hucul Rómeó és Júlia – nagy kedvencemet ajánlhatom most rovatunkban, amellyel először középiskolai tanulmányaim alatt találkoztam. A XX. század legelején játszódó elbeszélés jó példája annak, amikor a kötelező olvasmány válik kedvenccé. Az Elfelejtett ősök árnyainak titka számomraa kettőségében rejlik, amely mégis egy harmonikus egészet alkot.
Az Elfelejtett ősök árnyai (Тіні забутих предків) című elbeszélést Mihajlo Kocjubinszkij 1912-ben publikálta.
Könyv formában önállóan az azonos című gyűjteményben jelent meg. Népszerűségének töretlenségét az is bizonyítja, hogy legutóbb 2024-ben adták ki Harkivban. A legutóbb megjelent kötetben a címadó elbeszélésen kívül tizenhat novella és kispróza kapott helyet, köztük az Álom (Сон), az Intermezzo és a Persona grata. A könyv leghíresebb darabja viszont kétségkívül az Iván és Maricska be nem teljesült szerelmének történetét feldolgozó elbeszélés.
A művet magyarra Brodszky Erzsébet fordította le. Először 1971-ben jelent meg a Mihajlo Kocjubinszkij prózáit tartalmazó Fata Morgana c. válogatásban, az Európa Könyvkiadó és a Kárpáti Kiadó gondozásában. Legutóbb a Rákóczi-főiskola által kiadott Ukrán irodalmi antológia 3. kötetében jelent meg. Az antológia ide kattintva érhető el.
A történet 1911-ben a Kárpátokban, Huculföldön játszódik, a Cseremos partján. Főszereplője Iván, a Palijcsuk-család tizenkilencedik gyermeke. Gyermekként veszíti el édesapját, akit az öreg Hutenyuk ölt meg. A két család ettől fogva végképp ellenségként tekintett egymásra. Iván mégis beleszeretett Hutenyukék lányába, Maricskába. Gyerekkoruk óta arról álmodoznak, hogy összeházasodnak. Egyik család sem támogatná ezt a frigyet: Hutenyukék rangon alulinak értékelnék, a fiú anyja pedig a bosszú miatt nem adná áldását fia választására. Végül nem a családok tiltása, hanem egy tragédia választja szét a szerelmeseket. Iván a lány halálán sohasem tudja magát túltenni. Bár megnősül, felesége, Palahna sem teszi boldoggá. Az asszony a falu vajákosával, Jurával csalja nyíltan. Ezt a felszarvazott férj nem hagyja szó nélkül. Iván utolsó útján céltalanul bolyong. Azt hiszi, halott kedvese hívogatja, ám az nem Maricska, hanem egy erdei tündér.
A szomorú elbeszélés nagy siker lett, és több alkotót is megihletett. 1960-ban Vitalij Kirejko megzenésítésében balettelőadás készült a mű alapján. Igazán nagy hírt a filmadaptációja szerzett, Szerhij Paradzsanov 1964-ben – Kocjubinszkij születésének 100. évfordulóján – azonos címen vitte vászonra. Az elismert filmet magyar nyelven is szinkronizálták.
Jelenleg is a 100 legjobb ukrán nyelvű film listájának a legelső helyén szerepel.
Napjainkban is műsorra tűzik a mozikban.
Szomorú különlegesség, hogy az Iván főszerepét játszó Ivan Mikolajcsuk szintén többgyermekes szegény családból indult, és ő is fiatalon hunyt el (daganatos megbetegedés következtében).
Az Elfelejtett ősök árnyai nem csak egy szomorú romantikus alkotás. Az elbeszélésben tükröződik a Kárpátok és annak lakóinak valódi arca. Izgalmas kettősségeket fedezhetünk fel benne: élet és halál, természet és ember, kereszténység és pogányság, hűség és hűtlenség. Mindezt átitatja a néphagyomány és a boldog békeidők nosztalgikus atmoszférája.
Akit érdekel a Kárpátok világa, a huculok élete, a néphagyományok megelevenedése, annak kiváló választás lehet Iván és Maricska története.
Sz. Kárpáthy Kata