Könyvajánló: A kollektív bűnösség elvének alkalmazása a kárpátaljai magyarokkal és németekkel szemben, a 4. Ukrán Front Katonai Tanácsa határozatainak végrehajtása az NKVD-jelentések tükrében, 1944–1946

Dupka György: A kollektív bűnösség elvének alkalmazása a kárpátaljai magyarokkal és németekkel szemben, a 4. Ukrán Front Katonai Tanácsa határozatainak végrehajtása az NKVD-jelentések tükrében, 1944–1946. Doktori (PhD) értekezés. Budapest, 2014.

Előszó helyett
Az értekezés megírásának elsődleges célja, hogy tudományos alapossággal feltárja és bemutassa a kollektív bűnösség elvének alkalmazását a kárpátaljai magyarokkal és németekkel szemben, a 4. Ukrán Front Katonai Tanácsa határozatainak végrehajtását az NKVD-jelentések, illetve a Moszkvában megírt forgatókönyvek tükrében. 2014 különösen fontos jubileum a „malenkij robot”-tal foglakozó kutatók számára, hiszen 70 esztendeje, 1944 novemberében vette kezdetét a civilek internálása. Ennek kapcsán a Kárpát-medencében számos rendezvényen állítanak majd emléket a sztálinizmus mártírjainak.
Az értekezés másodlagos célja, hogy rámutasson: miként zajlott az NKVD, a hozzátartozó SZMERS és más szovjet bűntető egységeknek a katonaköteles magyar és német férfiak, majd a jóvátételi munkára mozgósított német nők és férfiak begyűjtésére, internálására, deportálására, munkatáborokba szállítására irányuló tisztogató hadművelete. Nem kerülhető meg a kérdés politikai hátterének a vizsgálata sem, így a szükséges mélységben vizsgálni kell a Kárpátalja területi hovatartozásának ügyében folyt szovjet-csehszlovák diplomáciai küzdelmet, illetve be kell mutatni a térség korai szovjetizálásának sajátosságait is.
A tényfeltáró, elemző, összefoglaló értekezés 25 éves kutatómunka eredménye, amely az 1944–1946 közötti, a történelemírásban is fehér foltnak számító korszakot tárgyalja. A munka számba veszi a kárpátaljai megyei rehabilitációs bizottság révén elindított kezdeti kutatások eredményeit is. Ennek során az elsődleges beregszászi, kijevi és moszkvai levéltári forrásokat használtuk fel.
A témára vonatkozó tényfeltáró dokumentumok jelentős részét magyar nyelven még nem publikálták, ezért az értekezés részben forrásközlésnek is tekinthető. A felsorakoztatott érvek súlya, illetve az újszerű megközelítés révén disszertációm fontos fejezete lehet az egyetemes és magyar történettudománynak.
A kutatás fontos célja volt, hogy valós kép alakuljon ki a szovjet NKVD által felügyelt Hadifogoly- és Internáltügyi (Fő) Parancsnoksághoz tartozó (UPVI/GUPVI) hadifogolytáborrendszerbe a 4. Ukrán Front 0036. számú, 1944. november 13-i határozata alapján elhurcolt, hadifogolyként kezelt kárpátaljai magyar és német polgári személyek, a frontról hazatért, majd begyűjtött magyar katonák mostoha sorsáról, a veszteségekről.
Kiindulópontként fontos leszögeznünk, hogy a hadifogoly- és internáltügyi kérdés nem rokonítható, és nem azonos a Szovjet Állami Védelmi Bizottság (ÁVB/GKO) 7161. számú, 1944. december 16-ai rendelete értelmében jóvátételi munkára mozgósított németek (18–30 8 év közötti nők és 17–45 év közötti férfiak) ügyével, akik a fogolytáborokhoz viszonyítva lazábban őrzött, jobb életkörülményeket biztosító munkászászlóaljakban dolgoztak.
Külön figyelmet kapott az NKVD 0016. számú, 1945. január 11-én kelt rendelet értelmében tömegesen letartóztatott – a területi, járási, községi, szervezetekben, intézményekben stb.
dolgozó tisztségviselők (akiknek életkorára nem voltak tekintettel) – ügye, akik a csehszlovák, majd a Volosin-féle (Karpatszka Ukrajna), végül az újabb magyar közigazgatás idején felelős állami/polgári beosztásban, képviselőként stb. tevékenykedtek.
Az értekezés egyik fejezetében vizsgálom a Kárpátalja lakosságát is érintő GULAG-kérdést, amelynek keretében nyílt politikai kirakatperek és zárt tárgyalások során a rendkívüli bíróság, a „trojka” (az NKVD Különleges Tanácsa) és a Vörös Hadsereg (különben helyesen: szovjet hadsereg) katonai törvényszékének ítélete ezreket kényszeríttet kényszermunka-táborokba.
Nem utolsó sorban bemutatom és értékelem a Szovjetunió Belügyminisztériuma 1034. számú határozatát, amely 1946. január 15-től Kárpátalját is érintően német és magyar családok Szibériába történő kitelepítését rendelte el. Ezzel a döntéssel a vizsgált térségből 3 ezer személyt deportáltak a szibériai Tyumeny környékére, illetve Kazahsztánba.
Véleményem szerint a felkutatott és tudományos alapossággal feldolgozott dokumentumok évtizedes tabukat döntenek meg. Munkámban valós képet nyújtva a népirtás és a szovjetizálás körülményeiről a kárpátaljai magyar és német közösség sorstragédiáját a korszak történelmébe beágyazottan vizsgáltam.